Isten országa áll az idei lelkipásztori napok középpontjában

Hazai – 2015. január 27., kedd | 19:17

Idén Isten országának kérdése áll az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok középpontjában. Székely János püspök „Ti keressétek először Isten országát és annak igazságát” címmel tartott előadást január 27-én.

A püspök előadásában Isten országa jelentését értelmezte, és arról fogalmazott meg útmutatást, milyen utat kell járnunk, ha Isten országa építését akarjuk szolgálni. Isten országa Jézus tanításának központi igazsága, örömhíre, mégsem tudjuk igazán értelmezni – kezdte előadását Székely János.

A püspök különböző utakon közelítette meg témája alapvetését, hogy minél teljesebben kibontsa, mit jelent Isten országa. Meghatározást adva így fogalmazott: „Isten országa Isten uralmát jelenti, azt a helyet és azt az időt, amikor Isten a király.”

Isten országa nem emberi erőből növekszik, nem mi építjük – mutatott rá az általánosan elterjedt helytelen megfogalmazásra. – A magvető példázata szerint az elvetett mag önmagától sarjad ki, szökken szárba, és titokzatosan növekszik.

Tovább haladva az értelmezés útján arról beszélt Székely János, hogy Isten uralmának a világ átalakulását kell eredményeznie. Jézus győzedelmeskedik a gonosz lélek, a Sátán uralma felett. Ezt látjuk akkor, amikor Jézus betegeket gyógyít, és gonosz lelkeket űz ki. Isten országa jelenti továbbá a Lélek kiáradását. Jézus ezt mondta: „Az Úr lelke rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.”

Máté evangéliuma nagy hangsúlyt fektet Isten országa erkölcsi dimenziójára – mutatott rá Székely János. – Jézus úgy jelenik meg mint új Mózes, aki új törvényt hoz. Ezt az új törvényt fogalmazza meg a nyolc boldogságban. Olyan országként írja le Isten országát, ahol az éhező jóllakik, a szomorú vigasztalást, a gyenge védelmezőt talál.

Ezen a ponton az előadó párhuzamot vont azzal az elvárással, amit az ókorban az uralkodóval szemben támasztottak, vagyis hogy az igazságos király a gyönge mellé áll. Hammurapi törvényeit idézte: igazságot tenni azt jelenti, adósságot elengedni. Ezt fogalmazta meg Szent II. János Pál is, mikor a nyugati világtól az éhező országok államadósságának elengedését kérte.

Isten mindent át akar formálni, Isten országa nem csak lelki országot jelent. Ezért ehhez méltó életre kell törekednünk, melynek legfőbb célja és feladata, hogy megtanuljunk szeretni – hangsúlyozta Székely János.

Isten országát élni azt jelenti, hogy beengedjük Isten igéjét. Alapvető fontosságú a plébánia életében Isten igéjének életerős megszólalása. Így táplálhat minket. Az evangélium szívét kell elmondani röviden, életerősen. Így nyithatjuk meg Jézus előtt a kaput, hogy beléphessen életünkbe – emelte ki a püspök, így adott gyakorlati útmutatást arról, mit jelent közösségeink számára Isten országa.

Ezt követően a mai ember lelki haldoklásáról szólt a püspök, arról a gyakorta tapasztalt valóságról, hogy a bőségben élő ember elveszítette az őszinte öröm, a tiszta lelkesedés képességét. „A modern ember saját erejéből akarja beteljesíteni életét. Nem ismeri az utat a forráshoz, nekünk kell őt odasegítenünk. Arra van szüksége, hogy imádkozni segítsük, ahogy a taizéi minta népszerűsége mutatja, de jó példái ennek a nyitott templomok, a szentségimádások, vagy az »imádság háza« elnevezésű kezdeményezés. Ezekben az a közös, hogy megnyitják a forrás, az Atya szívéhez vezető utat.”

Előadását zárva Székely János arról beszélt, hogy bár Isten országa mindenkit hív és mindenkihez szól, mégis elsősorban a szegény, a gyönge, a szenvedő, a bűnös ember a megszólított. Ezért feléjük kell lépnünk, segíteni, adni, kilépni saját biztonságunkból.

* * *

A „Csak egy a szükséges” mottóval a lelkipásztori napok találkozásra hívnak, elsődlegesen Istennel. A lelkipásztori napok egyszerre lelkigyakorlat, konferencia és műhely – mondta el a Magyar Kurírnak Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója.

Hozzátette: a programok, a zsolozsma, az elcsendesedés, a szentségimádás így az Istennel való találkozást segítik. De a másik emberrel való találkozásban találkozni tudok Isten szeretetével is. Ahogy Teréz anya mondta: a megtört ember és a megtört Jézus ugyanaz. Találkozni tudok vele a szentségimádásban, a közös ebéd során, a beszélgetésben.

Gáspár István kiemelte, hogy az előző évekhez képest új elem a programban, hogy a szokásos, az előadásokat feldolgozó fórumok helyett műhelymunkára hívják külön a lelkipásztorokat és külön a világi munkatársaikat. Papként hogyan tudom építeni Isten országát? Mit jelent a vezetői szolgálat és felelősség, hogy együtt másokkal építsem ezt az országot? – teszik fel a lelkipásztoroknak a kérdést. A világiak pedig arra keresik a választ, hol van helyük a plébánia életében. Így lehetőséget adnak mindkét csoport számára, hogy maguk között megoszthassák az őket foglalkoztató problémákat.

* * *

A lelkipásztori napok évről évre visszatérő résztvevői között különleges csoportot alkotnak a nagy számban jelen lévő ferences atyák, nővérek, valamint plébániáik és intézményeik világi munkatársai. Közösséget alkotnak a közösségben.

Lendvai Zalán OFM kérdésünkre válaszolva elmondta: évek óta bekapcsolódnak a lelkipásztori napok munkájába. A ferences közösség, plébániáik szétszórva működnek az országban és a határokon túl. Jó alkalom ez számukra, hogy bekapcsolódjanak a magyar egyház életébe. A ferencesek számára fontos, hogy közösségben éljék meg szerzetesi hivatásukat, és ezt a hívekkel és munkatársakkal közösen tegyék. Izgalmas, hogy itt össze tudják kapcsolni az ország különböző részeiben élőket, s találkozni tudnak nemcsak a ferencesek, de azok a hívek is, akik a plébániákhoz taroznak.

„Ez a találkozás megosztás és tapasztaltcsere, melynek formáit is kialakítottuk az évek során. Korábban érkezünk, munkaebéddel kezdünk, szünetekben, esténként összegyűlünk egy cukrászdában, egy pohár bor, sör vagy tea mellett. A plébániák között épülő kapcsolatot az év során is ápoljuk. Megéljük, hogy Isten országa köztünk van. Jó együtt lenni” – fogalmazott Zalán atya.

Fotó: Thaler Tamás

Videó: Szent István Televízió, Eger

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria