Istenbe gyökerezve – Aranyjubileumát ünneplő nővért köszöntöttek Nagybányán

Külhoni – 2018. június 15., péntek | 13:10

Június 8-án, Jézus Szíve ünnepén a helyi katolikus közösség Rosalba Gallarotti nővért, a Jézus Szíve Kis Leányai kongregáció tagját is köszöntötte rendbe lépésének ötvenedik évfordulója alkalmából a partiumi Nagybányán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Püspöki szentmise keretében köszöntötték a nagybányai Krisztus Király templomban Rosalba Gallarotti nővért, aki kereken ötven éve szolgálja Krisztust a rászorulókban a Jézus Szíve Kis Leányai kongregációjának tagjaként.

A rend huszonhárom éve segíti a nagybányai rászoruló gyerekeket. A nővérek – a lehetőségeket felismerve – 2000-ben létrehoztak egy alapítványt is, Sacro Cuore (Szent Szív) néven, majd egy családias gyermekotthont, a Boldogság Házát, illetve egy iskolás gyerekeket fogadó napközit, a Mosolyok Házát. Az idők során sok gyerek nőtt fel a nővérek otthonában, alapított családot és él teljes életet. Jelenleg több mint negyven gyerekkel foglalkoznak Nagybányán a Jézus Szíve Kis Leányai. 

A szentmise elején Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök megköszönte Istennek mindazt a szeretetet, amely Jézus Szívén keresztül érkezik a világba és amellyel az emberiséget körülöleli. Szentbeszédében a főpásztor a szív motívumánál maradva arra buzdította híveit, hogy Mária közbenjárását kérjék ahhoz, hogy Jézus szívéhez hasonlóvá formálják saját szívüket. „Názáretben, Jézus és Mária semmi máshoz nem hasonlítható módon élt harmonikus és bensőséges kapcsolatban. Ennek jellemzői a kevés beszéd, a sok hallgatás, az egyszerű, de szeretetteljes gesztusok voltak. Jézus szíve Mária anyai szívének melegében fejlődött, hiszen Mária kapta azt a szép feladatot, hogy Jézus emberi szívét formálja” – mondta Schönberger Jenő. A szónok arra buzdította a híveket, legyenek Istenbe gyökerezett emberek, nem pedig a szél által fel-felkapottak, az érdekek által vezéreltek, eltévelyedettek.

„Jézus Názáretbe visszatérvén növekedett a bölcsességben és a kegyelemben is. Amikor eltévelyedett emberekkel találkozott, azt mondta nekik: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű. Ezt a meghívást mindannyiunknak meg kellene hallanunk, és erre mindannyiunknak válaszolnunk kellene úgy, ahogyan az Isten szolgálatát választó személyek, ahogyan Rosalba nővér tette. Ő megértette, hogy Jézus őt is hívja követésére az önátadás útján, hogy azontúl mindig Isten kegyelmében éljen.”

A szentmise keretében a Jézus Szíve Kis Leányai által pártfogolt gyermekek énekkel köszöntötték Rosalba nővért, aki a szertartás során szerzetesi fogadalmait is megújította. A szentmise végén a közösség képviselői üdvözölték őt és adták át a virágokkal együtt jókívánságaikat.

Forrás és fotó: Szatmári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria