Jézus földi útjának nem vége, hanem beteljesedése van

„Galileai férfiak! Miért álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment” – két fehér ruhába öltözött férfi, angyal szólította meg ezekkel a szavakkal az égre meredő tekintetű apostolokat, akik tekintetükkel a fölemelkedő Jézust kísértek. Urunk mennybemenetelének ünnepén, nem azt ünnepeljük, hogy Jézus felment a mennybe, elment, hanem azt, hogy előrement. Ez nagyon sok üzenettel bír. Jézus fölvitte a mennybe emberi természetünket, az Atya magához emelte Jézus szent emberségét, az Ő élete örök érvényre emelkedett: előrevételezés történik a jelenben, Isten titkos élete bennünk van. Az én életem is erre van meghíva: Jézussal találkozva az életem beteljesedésre van meghíva az Atyánál. A legkisebb tettünknek is örök értéke van már.

Az emberi életnek nem vége, hanem befejezése van. Jézus földi útjának nem vége, hanem befejezése, beteljesedése van. Az életünk belső magja, az előkészület az örök életre, a földi, megélt hivatásunkon keresztül. A végső célunk az előkészületünkön keresztül teljesedik be. Erre a végső céljukra figyelmezteti Szent Pál az efezusiakat: „… éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.” Urunk mennybemenetelének ünnepén gondolnunk kell a saját életünk befejezésére. Értelmes befejezése van annak, amit itt a földön elkezdtünk. Ehhez a hivatáshoz kell méltón élnünk, ezért kell alázatosnak, türelmesnek és szelídnek lenni, ezért kell szeretettel lennünk egymás iránt, békességben, lelki egységben.

„… fölvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján … együtt munkálkodott velük” – olvassuk Márknak. A tanítványok feladatul kapták, hogy mindenütt hirdessék az evangéliumot, és éppen az evangélium hirdetésében, és nem másban, megtapasztalják az Úr együttműködő segítségét. Jézus a kozmosz Ura, akinek hatalma fölötte van a természetnek, a kígyók, mérgek, ördögök hatalmának, egyetemes misszióval bízza meg a tizenegy tanítványt. Mennybemenetele és megdicsőülése, az egyház ősi hite, és ez a hit kibővül az Ő együttműködő segítségének megtapasztalásával, ami éppen a feladatul kapott küldetés teljesítésében nyilvánul meg. Mennybemenetele nem jelenti azt, hogy elment, és magára hagyta az Ő közösségét. A közösség feladata teljesítésében tapasztalja az Ő közelségét: „ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette…” Isten élete bennünk van, a tetteknek örök értéke van már. A végső cél a az előkészület, éppen a ránk bízott feladat teljesítésén keresztül.

Pék Sándor/Magyar Kurír