Jótékonysági hangverseny a székesfehérvári Szent István-bazilika javára

Hazai – 2014. szeptember 22., hétfő | 18:07

Széles körű összefogást és gyűjtést indított a Székesfehérvári Egyházmegye a bazilika teljes helyreállítása céljából, melyről Spányi Antal püspök szeptember 19-én sajtótájékoztatón számolt be. A felújítás céljaira a Vox Mirabilis Kamarakórus jótékonysági hangversenyt ad – tájékoztat az egyházmegye.

A tájékoztatón Spányi Antal püspök hangsúlyozta, hogy a székesfehérvári Szent István-bazilika központi helyet foglal el az egyházmegye liturgikus életében és a város kulturális életében is, ezért mindent megtesznek a teljes felújítás érdekében. Elmondta, hogy a bazilika utolsó felújítása megfelelő anyagi háttér nélkül történt, valószínűleg ezért roppanhatott meg és nyílt szét a tetőszerkezete, amelyben súlyos statikai problémák keletkeztek. Az épület erőjátéka megváltozott, a tetőszerkezet súlya a falakra nehezedik, amelyek nem bírják el a nyomást. A tetőszerkezet felújítása mintegy 500 millió forintba kerül majd. Székesfehérvár önkormányzata és Magyarország kormánya jelentős támogatást – 100 millió, illetve 380 millió forintot – adott a szükséges munkák elvégzéséhez, de civil szervezetek, egyházközségek és magánemberek is ajánlottak fel adományokat.

Egyidejűleg az egyházmegye széles körű összefogást és gyűjtést indított el a bazilika teljes helyreállításának céljából – hangsúlyozta a püspök. – Ennek első lépéseként megindították a teljes külső felújítás tervezését, örökségvédelmi engedélyeztetését. A bazilika teljes felújítása mellett a hosszabb távú tervek közé tartozik az egész környék rendbetétele, a környező terekkel és épületekkel együtt. Ennek megvalósítására az egyházmegye a várossal közös pályázatot kíván benyújtani európai uniós források lehívására a 2014-2020-as támogatási időszakban.

Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis kamarakórus karigazgatója elmondta, hogy az egyházmegye számos alkalommal biztosított helyszínt fellépéseikhez, ezért most úgy érezték, rajtuk a sor, hogy segítsenek és megpróbáljanak visszaadni valamit a kapott támogatásból. Szeptember 27-én, este fél 8-tól jótékonysági estet szerveznek fehérvári művészek és Dobszay Péter karmester, orgonaművész közreműködésével, hogy megnyíljanak a szívek, és minél többen adakozzanak a bazilika javára. A koncerten Mozart-művek mellett felcsendül Vivaldi Glóriája is.

A Székesfehérvári Egyházmegye az adományoknak külön számlaszámot nyitott. A hozzájárulásokat a 10702105-19821780-52000001 számlaszámon várják.

Magyar Kurír