Kalácsot vitt a Mosolykommandó a nagyváradi rászorulóknak

Külhoni – 2018. január 15., hétfő | 16:30

A Bihar megyei település, Siter „Mosolykommandó” elnevezésű csapata egy pékipari vállalat által felajánlott kalácsokkal lepte meg a nagyváradi Caritas Catolica szociális konyhájának ellátottjait január elején.


Az elmúlt évek során már több ízben is támogatták a nagyváradi Caritas Catolica segélyszervezet ellátottjait, úgy az idősotthonokban, mint a szabadtéri étel- és teaosztások alkalmával. Az együttműködés idén is folytatódik.

Összesen harmincnégy különböző ízesítésű kalácsot osztottak szét a szegények között. A Mosolykommandó önkéntesei ugyanakkor szerepet vállaltak a karitász által szegényeknek biztosított napi meleg ebéd kiosztásában is. Minden ellátottnak kellemes meglepetés volt, hogy a forró leves és a főétel mellé ezúttal egy darab kalács is járt. „Nagyon jó érzéssel töltött el bennünket, hogy részt vehettünk az ételosztásban. Az ilyen alkalmak adnak erőt. Emlékeztetnek arra, hogy bár a világot nem tudjuk megváltoztatni, de tőlünk telhetően jobbá tehetjük” – nyilatkozta Szabó Kinga, a csoport vezetője.

A Mosolykommandó civil kezdeményezésként jött létre 2015 decemberében Siterben. A csapat célja, hogy segítsen ahol és ahogyan tud, a fiatalokat is bevonva. Az otthonokban élő gyermekek és idősek megajándékozásán túl több olyan családon is segítettek, akiknek a tűz martalékává vált otthonuk. Adománygyűjtő programokat szerveztek, és amit sikerült összegyűjteniük, eljuttatták vagy személyesen vitték el a nélkülözőkhöz. Évek óta rendszeres résztvevői a Caritas adventi teaosztásainak, amihez saját készítésű mézeskalácsaikkal járulnak hozzá.

Forrás: Várad.org

Fotó: Szombati-Gille Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria