Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe Győrött

Megszentelt élet – 2017. július 19., szerda | 14:16

Július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Béri László Renátó OCD mutatott be ünnepi szentmisét a „Kármel ékességéről” elnevezett templomban. Az ünnepi szónok Bakos Rafael OCD házfőnök volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kármelita templomot megtöltötték a városból és környékéről, az ország számos részéből odazarándokló hívek. A szentmisén szép számban voltak jelen a skapuláré társulat tagjai is.

Az ünnepi szentmise után tartották a hagyományos körmenetet a templom körül, amellyel a hívek megvallották Istenbe vetett hitüket, és Szűz Mária iránt érzett szeretetüket. A körmenet végén, visszatérve a templomba, Béri Renátó ünnepi áldásban részesítette a megjelent híveket.

* * *

A sarutlan kármelita szerzetesrend 1697-ben települt be Magyarországra. Szelepchényi György hercegprímás 50 ezer forintnyi hagyatéka lehetővé tette számukra, hogy Győrben a Perger-féle házat – mely a várbástyákhoz közel, s a katonai építészeti hivatal szomszédságában volt –, megvásárolják, és 1699-ben ideiglenes kolostorrá alakítsák. Rövidesen elkészült a végleges rendház terve, az építkezést pedig 1732-ben fejezték be. Az alapkőletételre 1721-ben került sor, és a templomot 1725-ben szentelték fel.

A templom tervező építésze a kármelita Athanasius testvér volt. Ő vezette az építkezést, és a berendezés tervei is tőle származnak. Oltárait a szobrokkal együtt Domonkos kármelita testvér készítette. A főoltár képe Szent István királyt és Szent Imre herceget ábrázolja, amint hódolnak a Szent Szűz előtt. A mellékoltárokon a következő ábrázolások láthatók: Szent József halála, Nepomuki Szent János vértanúsága, Szent Terézia szívsebzése, Keresztes Szent János megdicsőülése. Az oltárképeket Martino Altomonte festette. 

Forrás és fotó: Horváth Csaba/Gyorujvarosiplebania.eoldal.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria