Katekéták lelkinapja Sajópálfalán

Kishírek – 2015. május 20., szerda | 15:30

Május 16-án került sor a Miskolci Egyházmegye katekétáinak lelkinapjára Sajópálfalán, amelyet Juhász Géza, az egyházmegye pasztorális helynöke tartott – tájékoztat a Miskolci Egyházmegye.

Juhász Géza előadásaiban az imádság életünkben való központi szerepéről beszélt. Hangsúlyozta az Istennel és embertársainkkal való beszélgetés fontosságát, az imádság részeként a szentírásolvasást, valamint rávilágított a gonosz elterelő „hadműveleteire” és az ezeknek való ellenállásra.

Felhívta a figyelmet arra, hogy mindig teremtsünk alkalmat és teret imádságra: az ajándékba kapott napi félórás, órás szabadidőnket töltsük el Istennel, a Vele való beszélgetéssel, mely párbeszédben ne csak mi beszéljünk, hanem hallgassuk meg Őt is, mit mond nekünk.

A lelkinap során a katekéták számára lehetőség nyílt arra, hogy személyes imában mélyítsék el  az elhangzottakat.

Az ájtatosságot az Istenszülőhöz énekelt fohásszal, a Paraklisz elimádkozásával „koronázták meg” a résztvevők, amit Orosz Atanáz püspök vezetett.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria