Kereszt az Európai Parlamentben

Kitekintő – 2014. október 21., kedd | 11:50

Első ízben helyeztek el keresztet az Európai Parlament egyik tanácstermében. Az októberben felállított kereszt építőkövein az EU tagállamai név szerint szerepelnek – tudósított a Kathpress.


A kereszt a béke és a tolerancia szimbóluma, túlmutat vallásokon, határokon. Nem egyetlen közösség, hanem az európai béke igazi alapjára emlékeztet” – hangsúlyozta a kereszt jelentőségét az európai együttélés számára Othmar Karas, osztrák EP-képviselő, az Európai Parlament korábbi alelnöke az átadáskor.

A mintául választott Európa-keresztet a felső-ausztriai Wels egyik szakképző iskolájának diákjai készítették Ausztria EU elnöksége alkalmából. Ez az öt méter magas kereszt 2006 óta az ausztriai Ebense melletti Alberfeldkogel/Feuerkogel csúcson áll, ennek kisebbített mása az Európai Parlamentben elhelyezett azonos méretű fémkockákból összeállított alkotás.

A kockákon az EU tagállamok nevei olvashatók az adott ország anyanyelvén, s belsejükben egy-egy onnan származó követ helyeztek el azzal a céllal, hogy az adott nemzet így megfohatóan legyen jelen az alkotásban. Az anyanyelvű felirat pedig azt hirdeti, hogy a kulturális gyökerek tiszteletben tartásával épül az európai népek közössége.

A keresztet a COMECE képviseletében Theodorus Hoogenboom püspök áldotta meg. Othmar Karas szerint a kereszt feladata, hogy figyelmeztessen az európai egység mélyebb értelmére. „Nem elválaszt, hanem közelebb hoz egymáshoz” – fogalmazott az osztrák néppárti politikus.

Fotó: feuerkogel.net, jesus.at

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria