Keresztelő János tüze

Kultúra – 2015. június 24., szerda | 16:29

Június 24-én Keresztelő János születését ünnepeljük. Ez egyike az év azon napjainak, amikor a legtovább van fenn a Nap. A szimbolikus kapcsolatot Keresztelő János személye és az innentől rövidülő nappalok között Szent Ágoston fejtette ki – írja a Pécsi Egyházmegye honlapján Csigi Péter.

Neki növekednie kell, nekem kisebbednem (Jn 3,30) – mondja a Keresztelő Jézusról. Ágoston szerint az az ellentét, ami a kettejük születésnapja között van, mármint, hogy az egyik a téli, míg a másik a nyári napforduló idejére esik, kettőjük halálában is megmutatkozik, hiszen Keresztelő Jánost lefejezték, vagyis kisebb lett, míg Jézus a keresztre fölemelve naggyá vált (vö. Szent Ágoston, 287. beszéd).

A nyári napforduló ünneplése időtlen időkig nyúlik vissza, nem csoda hát, hogy más vallások és hagyományok mellett a keresztény egyház is kialakította sajátos rítusát, felhasználva és megszentelve a népi jámborság egyes elemeit. A hagyományosan 23-a este meggyújtott máglya a Keresztelő Szent János főünnepét megelőző esti vigília szertartás része lett.

A hivatalos szentszéki irat így fogalmaz: „János küldetése arról szól, hogy tanúskodjon a világosságról (vö. Jn 1,7); ezzel adott eredetet vagy keresztény értelmet azoknak az örömtüzeknek, melyeket június 23. éjszakáján gyújtanak: az Egyház megáldja őket és fohászkodik, hogy a hívek, miután átjutottak a világ sötétségén, megérkezzenek Istenhez, a »megingathatatlan fényhez«.” (A népi jámborság és liturgia direktóriuma 225.)

Az idén is több mint húszezren köszöntötték a napfordulót az angliai Stonehenge ősi kövei mellett, és még ki tudja, hány helyen, az újpogányság szellemétől átitatottan. Érdemes ezért felidézni az ünnepi máglya megáldásának katolikus liturgiáját, amely a természeti jelenséget a természetfölöttivel összekapcsolva Krisztusra irányítja a figyelmet. Az éjszakában lobogó tűz fényénél az egyház is a fény és a sötétség ellentétpárját állítja a középpontba, és annak lelki-szellemi jelentőségére helyezi a hangsúlyt. Istent mint minden világosság atyját szólítja meg, és arra kéri, hogy űzze el a rossz sötétségét, és vezesse el a hívőket az örök élet világosságára.

A szertartás a következőképpen zajlik a Rituale Romanum szerint. A köszöntés után a pap a következő könyörgést imádkozza: „Urunk, Istenünk, mindenható Atyánk, soha el nem fogyó fényesség és minden világosság forrása, áldd meg ezt az új tüzet, és add, hogy a földi élet sötétsége után megtisztulva jussunk el hozzád, az örök fényességhez. Krisztus, a mi Urunk által.”

Miután a tüzet szentelt vízzel hintették meg, közösen eléneklik a Keresztelő János zsolozsmájából ismert Hogy könnyült szívvel kezdetű himnuszt. (Ez az a bizonyos Ut queant laxis kezdetű, amely Arezzói Guidónak köszönhetően zenetörténeti jelentőségre tett szert.)

Végül pedig egy másik könyörgéssel fejezik be a szertartást. „Istenünk, aki Keresztelő Szent János születésével dicséretre méltóvá tetted ezt a napot, add meg népednek a lelki öröm ajándékát, és őrizd meg híveid szívét azon az úton, amely elvezet az örök üdvösségre. Krisztus, a mi Urunk által.”

Ennek a különleges áldásnak a megőrzése megfelelőképpen emlékeztetheti az embert arra, hogy ő maga is, akárcsak az égitestek, a teremtett világ része, de arra is, hogy kinek köszönhető e teremtett világ létezése, fennmaradása és az ember üdvössége. A Szent Iván-éji tűz körül összegyűlők vidám együttléte alkalmat adhat arra is, hogy megemlékezzünk annak születéséről, akinél nincs nagyobb az asszonyok szülöttei között. Mielőtt János megszületett, Zakariás ezt a jövendölést kapta róla: sokan örülnek majd születésének (Lk 1,14). Az évente megtartott vigasságok azt mutatják, hogy az angyalnak ebben is igaza lett.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria