Keresztút Lillafüreden

A keresztúti ájtatosság elmélkedő imádság, amellyel a hívők felidézik Jézus keresztútjának történéseit. Végzéséhez hozzátartozik a mozgás, azaz végig kell járni a stációkat, mert ez segíti az átélést és azonosulást a szenvedő Jézussal. (Betegség vagy más súlyos akadály esetén ez elhagyható, s egy-egy szentképet vagy stációs feszületet szemlélve is végezhető. A megfelelő fölkészültséggel végzett keresztúti ájtatosság teljes búcsúval jár. A közösen végzett keresztúti ájtatosságot vezetheti pap, de laikus is. VI. Pál pál (1963–1978) óta Rómában, a Colosseumban a nagypéntek esti keresztúti ájtatosságot a pápa vezeti.

Végezhető imakönyvből, keresztút-gyűjteményekből vagy kötött szöveg nélkül, saját szavakkal. Az elmélkedő szövegek összeállíthatók teljes egészében a Szentírásból is; a 6. állomás kivételével valamennyi stáció közvetlenül vagy közvetve az evangéliumra épül.

A keresztúti ájtatosság napja a péntek, de bármely más napon is végezhető, főként magánáhítatból. Nagyböjt péntekjein az Egyház közösségben végzi, különleges jelentőségű a nagypénteken délelőtt 9 vagy délután 3 órakor végzett keresztúti ájtatosság, lehetőleg pap vezetésével.

A keresztúti ájtatosságra lelkiismeretvizsgálattal és a tökéletes bánat felindításával jó készülni.

Keresztúti ének vezeti be. A stációk előtt a keresztúti ének egy-egy versszakát éneklik, amely a stáció történését tartalmazza; majd térdet hajtunk, és az „Imádunk téged Krisztus és áldunk téged” verzikulusra mindenki válasza: „Mert szent kereszted által megváltottad a világot”. Ezután következik az elmélkedő szöveg olvasása, majd rövid, csöndes, belső elmélkedés. A stációt a Miatyánk, Üdvözlégy, Könyörülj rajtunk, Urunk, könyörülj rajtunk! imádságok zárják; majd a keresztúti ének újabb versszaka elvezet a következő stációhoz.

A keresztúti ájtatosság fontos az Egyház életében: a liturgikus cselekmények (szentmise, zsolozsma, szentségek) után és a rózsafüzér mellett a leghatékonyabb imádságos gyakorlat. Célja, hogy a keresztút gyümölcsei az imádkozó lelkében is megteremjenek. A keresztúton nem egy halott emléke előtt tiszteleg a lélek. Jézus szenvedésének és halálának szemlélésében a mindig élő Isten Fia és az Ő elevenítő Lelkének termfölötti hatásai, kegyelmei adatnak a megfelelő módon közeledő léleknek. Ezek termik azokat a gyümölcsöket, melyek minden keresztény számára szükségesek a saját életének keresztútján. Ugyanis Krisztus követése a keresztúton nem külső utánzása valaminek, hanem tanítvánnyá, hasonlóvá formáló benső tevékenység (vö. Fil 2,58). A szenvedés szemlélésében a lélek megkapja a kegyelmet (ki-ki a hite, ill. hitbeli fölkészültsége szerint), hogy megismerje, megszeresse és gyakorolja azokat az erényeket és tökéletességeket, melyeket Jézus a keresztútján mutat számára.

Egyházi rendelkezések a keresztúti ájtatosságról: XII. Kelemen pápa 1731-ben megerősítette a keresztúti ájtatossághoz fűzött búcsúkat; majd szabályokat adott ki, például, hogy keresztutat csak az obszerváns és reformált ferencesek állíthatnak; állítását csak rendi elöljáró engedélyezheti; a szokásos formában 14 stációval kell fölállítani; a templomon kívüli keresztúti ájtatosság templomban kezdődjék vagy végződjék; a keresztúti ájtatosságot mindenütt a már bevezetett forma szerint, egyformán végezzék, s a vezető előtte mindenkit buzdítson, hogy csendben és összeszedetten vegyenek részt; nem kell minden stációnál 6 Miatyánkot és 6 Üdvözlégyet elmondani, hanem rövid elmélkedés után a bűnbánat fölindítása mellett elegendő egy-egy; járni kell stációról stációra, közös végzésnél legalább a vezető járja végig a stációkat.