Kiskorúak védelme és a Római Kúria reformja – Lezárult a bíborosi tanács 24. ülése

Ferenc pápa – 2018. április 25., szerda | 20:20

Greg Burke szentszéki szóvivő április 25-én, szerdán délután sajtótájékoztatón ismertette a bíborosi tanács háromnapos ülésének mérlegét.

A kilencfős tanács tagjai – George Pell bíboros kivételével, valamint Reinhard Marx bíboros hétfői hiányzásával – mindhárom nap jelen voltak az üléseken. A megbeszéléseken részt vett Ferenc pápa is, a szerdai általános kihallgatás idejét kivéve. A bíborosok elsősorban a Római Kúria új apostoli konstitúciójának szövegtervezetén dolgoztak. A dokumentum végleges változatának elkészülte után, a bíborosok jóváhagyásával, a pápa elé kerül majd, aki további észrevételeket tesz, végül jóváhagyja az új konstitúciót.

Az előző üléseken már megvitatták a szövegben szereplő témák nagy részét, melyek közül kiemelkedő jelentőségű: a Római Kúria a Szentatya és a részegyházak szolgálatában; a kuriális tevékenységek lelkipásztori jellege; az Államtitkárság harmadik szekciójának létrehozása és működése; az evangélium hirdetése és a missziós lelkület mint távlat, amely az egész Kúria tevékenységét jellemzi.

Sean O’Malley bíboros tájékoztatta a bíborosi tanácsot azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a kiskorúak és sebezhető felnőttek védelmében tesznek világszerte. A kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottság legutóbbi plenáris ülésén meghallgatták az újonnan kinevezett tagok tanúságtételeit, akik Brazíliából, Etiópiából, Ausztráliából és Olaszországból érkeztek. Fogadtak egy csoportot az Egyesült Királyságból is, az úgynevezett Survivor Advisory Panel tagjait, akik szexuális visszaélések túlélői.

Ferenc pápa és a bíborosi tanács tagjai meghallgatták Lucio Adrian Ruiz prelátus, a Kommunikációs Titkárság titkárának beszámolóját a vatikáni kommunikációs reform jelenlegi állásáról. Greg Burke szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint még nem ismert az új kommunikációs prefektus kinevezésének ideje és módozata.

A bíborosi tanács következő ülését június 11. és 13. között tartják a Vatikánban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria