Körbetekerték a Balatont a pozsonyi magyar katolikus közösség fiataljai

Külhoni – 2016. július 26., kedd | 12:47

Tizenhét pozsonyi magyar középiskolás és egyetemista, valamint két kísérő kerülte meg a Balatont július 12. és 14. között.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az utat a tavalyi, a Fertő tóhoz szervezett biciklitúra folytatásaként szervezték meg. A fiatalokat Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor is elkísérte.

A csoport Siófokról vágott neki az útnak, a túra első napjának végcélja Zánka volt. A 85 kilométeres táv során Balatonkenesén, Balatonfüreden, valamint a tihanyi apátságnál tartottak pihenőt a kirándulók.

Másnap, újabb közel 90 kilométer megtétele után Fonyódra értek, majd a túra harmadik napján érkeztek vissza Siófokra, ahol délután a Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomban bemutatott szentmisén adtak hálát a közel 230 kilométernyi balesetmentes, élményekben gazdag útért.

Forrás: Pozsonyikatolikusok.sk

Fotó: Vician András, Fodor Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria