Közel százezer olasz fiatal találkozik a pápával a hétvégén Rómában

Ferenc pápa – 2018. augusztus 11., szombat | 20:48

Augusztus 11-12-én ismét fiatalok jelenlététől hangos és színes az örök város. Szombaton este Ferenc pápával találkoznak a Circus Maximusban, vasárnap délelőtt szentmisén vesznek részt a Szent Péter téren, majd délben együtt imádkozzák az Úrangyalát a Szentatyával.

Az októberi ifjúsági püspöki szinódusra való lelki készület jegyében az olasz egyházmegyék fiataljai találkoznak Rómában a pápával.

Augusztus 11-én, szombaton kora délutántól gyülekeztek a Circus Maximusban, ahol fél ötkor imavirrasztás kezdődött. Fél hétkor hatalmas ovációval köszöntötték a közéjük érkező Ferenc pápát. A Szentatyával eltöltött órákban tanúságtételek hangzottak el, imádságok és énekek kíséretében. Öt fiatal kérdést intézett a pápához, aki válaszolt a felvetett nehézségekre.

A program szerint este fél kilenctől közel éjfélig ünnepi hangulatú együttlétet tartanak, tanúságtevők és zenei előadóművészek közreműködésével. Éjféltől a fiatalok a város mintegy tizenöt közismert templomában közös imádságra és virrasztásra gyűlnek össze, majd a hajnali órákban indulnak a Szent Péter térre, hogy részt vegyenek a szentmisén, melyet Gualtiero Bassetti bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke mutat be.

Vasárnap délben a fiatalok a Szent Péter téren a pápával együtt imádkozzák az Úrangyalát.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria