Kulisszákat gyárt a szalézi szakgimnázium színházműhelye

Kishírek – 2018. február 24., szombat | 12:31

2017 novembere óta működik színházműhely a budapesti Számalk-Szalézi Szakgimnáziumban. A tanulók jelenleg a MúzsArt Társulat „Keszekusza varázspálcája” című előadásához terveznek és készítenek díszleteket.

A Számalk-Szalézi Szakgimnázium színházműhelye Faltis Alexandra vezetésével és Faltis Roberta közreműködésével működik. Az iskola vállalkozó szellemű tanulói a műhelymunka során a MúzsArt Társulat Keszekusza varázspálcája – ökomese gyerekeknek című előadásához készítették el a díszleteket. A társulat elsősorban gyermekelőadásokat állít színpadra, amelyekben többnyire gyerekszínészekkel dolgozik.

A Keszekusza varázspálcája ugyan gyerekeknek szóló előadás, azonban szereplői kivételesen felnőtt színészek. A színdarabbal az ország több pontján is fellépnek majd.

A tanulók a kézirat alapján készítették el a darab díszletterveit, ötleteltek, vázlatokat dolgoztak ki a technikai megoldásokra, amit közös megbeszélés követett. Endrődi Ágnes, a MúzsArt Társulat vezetője, aki a darab rendezője is, valamint Tövispataki Bea, a társulat menedzsere és a darab zenei rendezője ezek közül választotta ki a legjobb ötleteket és a végső látványtervet.

A munkában a diákokat hivatásos színházi díszletkészítők is segítették, mivel asztalos és lakatos munkákra is szükség volt. A kisebb elemek az iskola műhelyében és műtermében készültek el, a már meglévő díszleteket az előadás helyszínén, a Kódex Kulturális Központban fejezték be.

A munkát legkésőbb a bemutatóig, február 24-ig kell befejezni. A díszleteken jelenleg a grafikus és dekoratőr szakon tanuló diákok dolgoznak, de tervezik további szakmacsoportok bevonását is a színházműhely munkájába.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria