Laudato si’ – VIII. Az ökológiai válság gyökere: a technológia rossz uralma

Nézőpont – 2015. június 29., hétfő | 12:01

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy...!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.


Ferenc pápa a helyzet leírása és a szentírási tanítás feltárása után az enciklika harmadik fejezetét „az ökológiai válság emberi gyökerének” szenteli. Itt több aspektust is meg lehet említeni, ezek első csoportja olyan magatartásformákat, emberi mintákat mutat, amelyekben a technológia (s az ahhoz kapcsolódó gazdasági rendszerek) rossz uralma mutatkozik meg.

A technológia nem rossz önmagában. VI. Pál szavaival azt az erőfeszítést képviseli, amellyel az emberi lélek „megműveli” az anyagot. Az enciklika a technológiát ezért „kreativitásnak és hatalomnak” (LS 102–105) ismeri el. Különösen az orvoslás, a mérnöki alkotás és a kommunikáció terén elért eredményeket, valamint a fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítéseket emeli ki (ld. LS 102).

A jó mellett azonban számolnunk kell a rosszal is: számos fejlesztés, amely jó célokat szolgálhat, olykor borzalmas eredményekre vezet, gondoljunk az atomenergiára, a biotechnológiára, a génmanipulációra stb., „…ezek a tudás, s mindenekelőtt a gazdasági hatalom birtokosainak módot adnak olyan alkalmazásokra, melyek révén a teljes emberi nem és az egész világ fölötti nyomasztó hatalomra tesznek szert” (LS 104). A pápa szerint aggasztó, hogy az emberek millióit tönkretevő folyamatok, háborúk mögött meghúzódó hatalom „az emberiség egy kicsiny részének a kezében” összpontosul – „ez rettenetesen veszélyes” (uo.). Sokan eközben úgy gondolják, hogy a hatalomszerzés egyenlő a fejlődéssel – az ember így pusztító módon elfeledkezik önnön korlátairól, arról, hogy soha nem lehet teljességgel autonóm. E hatalmi logika nyomán az ember végül „meztelen, és ki van téve saját hatalmának, amely folyton nő anélkül, hogy meglennének az ellenőrzéséhez szükséges eszközök” (LS 105). Így áll elénk az etikátlan technológia mint zsarnoki hatalom.

Nagy nehézség, hogy ez a „technokratikus paradigma” globalizálódik (LS 106–114). „Az alapvető probléma más, még mélyebb: az, hogy az emberiség a technológiát és annak fejlődését együtt egy egynemű és egydimenziós paradigmaként fogadta el” (LS 106). Azt hisszük, hogy az egész valóság manipulálható, kontroll nélkül alá van vetve a mi „fejlődésünknek”, ami alatt egyfajta technológiai előrelépést értünk. Ez a mentalitás kimondatlanul úgy működik, mintha „végtelen mennyiségű energia és felhasználható eszköz létezne (…) s a természet manipulálásának a negatív hatásait könnyedén meg lehetne szüntetni” (uo.). Ez mára szinte dogma – alig-alig lehet úgy alkalmazni e paradigma forrásait, hogy közben ne uralkodjon el rajtunk annak logikája is (LS 108). Ennek többek között az is következménye, hogy az egyéni szabadság és kreativitás terei korlátozódnak (ld. uo.).

A technokratikus paradigma mára a politikát és a gazdaságot is uralja (LS 109), s dogmatikus voltát jelezi, hogy a nemrég átélt pénzügyi válságból mintha semmit sem tanultunk volna: megpróbálunk ugyanúgy folytatni mindent: nem tártuk fel a problémák igazi gyökereit, nem következett be valós váltás. Emellett a technológia egyre kisebb szegmensekre történő specializálódása elveszi az embertől a szintézis, az „együtt-látás” lehetőségét, ami megint csak nehezíti, hogy az összetett problémákra összetett megoldásokat találjunk (LS 110).

Fontos tehát kijelenteni, hogy a környezetvédelem nem tekinthető „speciális kérdésnek”, „technológiai problémának”. A politikát, oktatást, életstílust kellene megváltoztatni, ehhez azonban „új szintézisre” van szükség, az eltárgyiasító paradigma elleni fellépésre, amely képviseli „a szépet és az azt szemlélő személyt” (LS 112). Ahhoz, hogy erre sor kerüljön, szükséges, hogy az emberek újra higgyenek a jövőben, rátaláljanak az élet mélyebb dimenzióira – ha ez nem következik be, csupán legitimálni fogják a status quót. „Ami történik, szembesít minket egy bátor kulturális forradalom sürgető igényével. A tudomány és a technológia nem semleges (…) Senki sem akar visszatérni a barlangok korába, mégis szükséges lassítani a tempót, s másképp tekinteni a valóságra, egybegyűjteni a pozitív és fenntartható fejlődési eredményeket, ugyanakkor visszaszerezni a féktelenné vált megalománia által elpusztított nagy értékeket és célokat” (LS 114).

A pápai dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

A Laudato si’ kezdetű enciklika teljes szövege különféle nyelveken elérhető a Vatikán hivatalos honlapján.

Fotó: News.va

Török Csaba/Magyar Kurír