Lelkes páros – Házasságerősítő vetélkedőt rendeztek Pécsen

Hazai – 2018. január 16., kedd | 9:50

Különleges programot hirdetett 2017 decemberében a pécsi Jézus Szíve-plébánia házaspárok számára. A vetélkedő célja az volt, hogy tíz feladat teljesítése során a házastársak közelebb kerüljenek egymáshoz. A „Lelkes páros” kihívás feladatait Battonyai János káplán találta ki és szervezte meg.

Battonyai János a Bíró László püspök által rendezett országos családpasztorációs képzésen hallott először a játékról, melyben a jelentkező párok feladata, hogy a „menetlevelükben” felsorolt kihívásokat teljesítsék. A különféle feladatokat mindig a helyi lehetőségekhez igazítják, ezért Battonyai János „pécsiesítette” az ötleteket. Olyan feladatokat keresett, ami elmélyülésre késztet, például a közös imák vagy egy párkapcsolatról szóló könyv feldolgozása, illetve olyan programokat is, ami lehetőséget ad a pároknak a kikapcsolódásra, lazításra. A káplánt a plébánia házasközössége segítette az ötlet megvalósításában.

Battonyai János a vetélkedő során arra kérte a családokat, hogy próbáljanak meg minél több időt aktívan együtt tölteni. A számítógép, okostelefon és televízió képernyője helyett foglalkozzanak többet egymással ebben az időszakban, ezért legalább egy alkalommal közös családi társasjátékozásra vagy kártyázásra buzdította a párokat.

Az utazás, a kimozdulás a megszokott térből segít kizökkenni a megszokott rutinból, ezért közös kirándulás is szerepelt a programok között. Mivel az egyházmegye kiemelt kegyhelye Máriagyűd, Battonyai János javasolta a bazilika meglátogatását, esetleg közös imát, a rózsafüzérsétány végigjárását, illetve a pécsi székesegyház felkeresését.

A feladatok között helyet kapott a közös imádság, illetve a szabadidő hasznos és közös eltöltése: a párok étterembe, kávézóba, színházba vagy moziba mentek, illetve egy-egy párkapcsolati témáról szóló filmet és könyvet dolgoztak fel együtt. A jelentkezők feladata volt továbbá apró ajándékkal meglepni házastársukat.

„Lelkipásztori szempontból a család a plébánia sejtje – mondta el a programról Battonyai János. – Ha nincsenek családok, gyerekek sincsenek. Ha nem segítjük a lehetőségeinkhez mérten a házaspárokat, hanem csak követelményeket, elvárásokat állítunk eléjük, akkor egy idő után már nem fognak templomba járni, közösségbe jönni. Bár én magam nem élek családban, sok családot látok, melyek megosztják örömeiket és nehézségeiket is. Fontos számomra, hogy ha kis mértékben is, de játékosan és komolyan véve is segíthessek azoknak, akik erre nyitottak. A Lelkes páros kihívás feladatai kommunikációra serkentik a párokat. És a teljesítések alatt jó kedvet is kaphatnak a résztvevők, hogy folytassák a próba keretein kívül is az egymásra való tudatos odafigyelést. Ez is célom volt.”

A tizennégy jelentkező házaspárból tízen adták le a sikeresen teljesített menetlevelet. A tíz feladatból hetet kellett teljesíteni, hogy a kihívás sikeresnek tekinthető legyen, ők oklevelet kaptak. Azok a párok, melyek mind a tíz feladatot teljesítették, sorsoláson vettek részt.

„Amikor házassággondozásról van szó, mindig megfontolom, mit és hogyan mondjak – hangsúlyozta a káplán. – Óvatos vagyok az idősebb, régebb óta együtt lévő házaspároknál, hogy ne »felülről« beszéljek. Tisztelem a hűségüket, türelmüket, szeretetüket. Amikor nem tudok nekik segíteni, továbbküldöm őket olyanokhoz, akik tudnak. A határai beismerése sokat segít a papnak. A Szentlélek az, aki tanácsol, segít, hogy mit, hogyan mondjon a lelkivezető. Az első szeretethez kell szerintem visszanyúlni, és megerősíteni, akár külső segítséggel is. Szerintem nem szabad olyat mondani, hogy »ezt a keresztet (társadat) most Istenért vidd, és halj meg bele.« Azt a kérdést kell feltennie egy házaspárnak: Mi az Isten akarata? Hogyan tudunk ismét áldássá, ajándékká válni egymás számára? Szerintem egy házasság, a házastárs nem kereszt, hanem lehetőség arra, hogy jobban szeressem magamnál.”

A februári Házasság Hetéhez kapcsolódóan a Pécsi Egyházmegye más plébániái is hirdetnek a Lelkes pároshoz hasonló vetélkedőt, valamint az egyházmegye Facebook-oldalát is érdemes figyelni, ugyanis hétről hétre olyan feladatokat javasolnak, amelyek segítenek a párkapcsolat megerősítésében. 

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria