Luís Dri, a mindig a gyóntatószékben ülő pap

Kitekintő – 2017. április 21., péntek | 9:57

Április 17-én ünnepelte születésnapját Ferenc pápa honfitársa, a kapucinus Luís Dri, akire a szentatya is sokszor hivatkozik beszédeiben. A pápa legutóbb a nagyböjt kezdetén ajándékozott neki egy kötetet, amely római papok tanúságtételeit gyűjti egybe „Ne félj megbocsátani” címmel.

Luís Dri Buenos Airesben él, a Pompei Miasszonyunkról elnevezett templomban végez szolgálatot. Az emberek csak úgy ismerik: „a mindig a gyóntatószékben ülő pap”.

A pápa dicsérő szavaival kapcsolatban Luís atya a Vatikáni Rádiónak elmondta: „Úgy gondolom, nem érdemlem meg. Minden akkor kezdődött, amikor bíboros volt Buenos Airesben. Néhány alkalommal beszélgettünk, és azóta elkezdett növekedni a bizalom köztünk. Nagyra értékelem őt, de meg kell mondanom, hogy nem vagyok nagyon tanult ember. Számomra az iskola az élet volt. Nap mint nap és egész nap gyóntatok, mint Pio atya tette San Giovanni Rotondóban és Leopold Mandić atya Padovában. A pápától megtanultam a gesztusok nyelvét: amikor egy bűnbánót fogadok, megcsókolom a kezét, hogy érezze a befogadást, a meghallgatást, az elkísérést.”

Jorge Bergogliót 2000-ben ismertem meg – mondta Luís Dri –, amikor ellátogatott a kegyhelyre, hogy felszentelje az oltárt. Mint mindig, autóbusszal jött; soha senki nem látta taxiban ülni. Aznap is alig lehetett megtalálni. Mindig a kápolnában volt, és imádkozott a Szűzanyához. Tudom, hogy sokan kritizálják. Ilyenkor Jézusra és azokra az emberekre gondolok, akik nem szerették az Urat.

Dri atya népes családból származik: tíz testvére közül kilenc szerzetes: a férfiak mind kapucinusok, a nők pedig a Könyörülő Miasszonyunk Nővérei (Suore di Nostra Signora della Mercede) rend tagjai.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria