Madárasszonytól Sáraasszonyig – Finy Petra „Akkor is” című könyvéről

Kultúra – 2018. május 21., hétfő | 18:06

Az „Akkor is” a szeretetvesztés, szerelemvesztés, házassági párbeszédhiány könyve, ugyanakkor a gyógyulásé, a talpra állásé is.

A sokoldalú – gyermek- és felnőtt prózát író, (de kell-e mindig, minden áron skatulyákba gyömöszölni, kanonizálni a tollforgatókat? Gondoljunk bele, ha nem volna párbeszéd, jótékony áthallás a generációk világa között, akkor kopár és néma lenne az életünk!), s szép ráadásként költő és kiadói munkatárs, kiváló sportoló és amatőr zoológus – Finy Petra második „női” regényét olvasva számtalan gondolat fellebbenhet az olvasóban. Ebben segítenek bennünket Földi Andrea gyönyörű címlaptervének madarai is.

Az első gondolatot egy emlékezetes Finy-vers, az Egykezes szonáta néhány, voltaképpen e könyv nyitányának tekinthető sora kelti életre: „ez sirató dalokat dúdol a liftben, / ez szomorúan biccent, ha elhagyod, / ez megsütötte, de könnyeivel sózta be, / ez minden reggel beágyazza a férjét…” Ilyesfajta érzések közt hányódik az Akkor is főszereplője, Salamon Sára magyar szakos tanárnő és irodalmiszínpad-vezető, akinek története, életközépi válsága akár banális lehetne. Hiszen a negyvenedik évében járó, kétgyerekes asszonyt András, a férje, aki tipikus huszonegyedik századi módon és stílusban hisz az örök férfiúi fiatalságban, elhagyja jóval zsengébb korú, terhes kedveséért.

A második gondolat forrása – e sorok írójának elméjében legalábbis – egy 1910-ben megjelent, halhatatlan ifjúsági regény, Barbara Ring norvég írónő remekműve, a magyarul is olvasható Peik. A hirtelenszőke és árva északi kisfiú ugyanis, akire Finy Petra kedvesen „nordikus” külseje és stílusa nyomán asszociálhatunk, apja halála és régi barátja elvesztése után egy mogorva, különc öregember, egy nyugalmazott professzor-rokon, Pável bácsi jóvoltából kezdi ismét otthon érezni magát saját kisvilágában. Ugyanez történik a férje elköltözése után magára maradt, nagy bőgésekbe és alvásokba, s egy majdnem-öngyilkosságba menekülő Sárával. Az ő megmentője ugyan nem egy professzor, hanem egy barátságtalan, kötekedő szomszéd, Őze bácsi, a nyugdíjas és pacemakerrel élő vízvezeték-szerelő. Összecsiszolódásuk leírása mégis ugyanolyan hiteles és fokozatos, mint a Peik–Pável bácsi kapcsolat kibontása több mint száz évvel ezelőtt. Az öreg egyébként nem csupán Sárával találja meg a hangot, hanem az asszony két gyermekével, Samuval és kishúgával, Mirivel is.

Sára, amikor már képes elszakadni élete fájdalomfalától, a jeruzsálemi siratófal tükörre ragasztott kartonpapír-változatától, nem csupán a saját gyerekeire tud odafigyelni, hanem a külvilágra is. Többek között felolvas Rezső bácsi kómában fekvő fiának, Őze Picinek, és segít visszahozni őt az életbe, s ezzel párhuzamosan megértőbben tekint tanártársaira, köztük az érte alig titkoltan rajongó, kicsit Rumcájsz-szerű Bárdosi kollégára… A legnagyobb változás azonban szeretetlennek és ridegnek hitt anyjával, az „anti-nagymamával” való kapcsolatában következik be, aki fergetegesen önző természetfilmes férje mellett nagyon sokat szenvedett, s egyetlen kislányát kímélni akarván, zokszó nélkül, titokban csinált végig egy mellműtétet és az azt követő kezeléseket.

A regényt finoman átszövi a szerző már-már kislányos, nagyon megható Szabó Magda-rajongása is. Ennek jegyében bukkan fel a szövegben ez a mondat: „Aztán eszébe jutott, hogy még nem is olvasott neki semmit Szabó Magdától.” (Mármint a kómában fekvő Őze Picinek.) Aki tudja, hogy Finy Petra milyen igényes és szeretetteljes gondozója a Jaffa Kiadó Szabó Magda-életműsorozatának, az voltaképpen egyáltalán nem csodálkozik ezeken a lírai kanyarokon.

2012-ben, a Madárasszony megjelenésekor akadt olyan kritikus, aki a felnőtt próza világában akkor debütáló szerző egyik gyengeségének azt tartotta, hogy zavaróan „keveri” a felnőtt- és a gyermeknyelvi rétegeket. E második, valóban sokkal érettebb opuszában azonban az írónő már mesterien kezeli e kétféle beszédmód bölcs, arányos vegyítését. Részben úgy, hogy a csalódott asszony fájdalomkitörései több helyütt egy tomboló kisgyerek monológjaiként hatnak, részben viszont úgy, hogy a szülőanyjukat felnőttes szeretettel nyugtatgató Samu és Miri, egy kisiskolás és egy óvodás, beszédmódjukkal közelednek ebben a veszteséghelyzetben a „nagyok” világához.

Az Akkor is első renden a szeretetvesztés, szerelemvesztés, házassági párbeszédhiány könyve, ugyanakkor a gyógyulásé, a talpra állásé is. Olyan, nagybetűs Szöveg, amelyet nem csupán okulásul, de akár gyógyító felolvasás céljából is örömmel vesz kézbe az ember.

(Finy Petra: Akkor is, Athenaeum, Budapest, 2018.)

Petrőczi Éva/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. május 13-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria