Magda-kaleidoszkóp – Szabó Magda: Nekem a titok kell

Kultúra – 2018. július 15., vasárnap | 13:02

Az Urbán László összeállította „Nekem a titok kell” című kötet az újdonság és meglepetés erejével hat, még közelebb hozva az olvasóhoz Szabót Magdát, az embert és az írót.

Szabó Magda kötetben meg nem jelent írásai között tallózni körülbelül olyan élmény, mint amikor hosszú idővel egy festőművész halála után előkerülnek egy világszerte ismert festményhez készült, korábban rejtve maradt, vagy akár a művész által tudatosan elrejtett tanulmányok, amelyeken felfedezhető a nagy alkotás egy-egy színe, motívuma, mozzanata. Izgalmas, érdekfeszítő, de nagy figyelmet kívánó nyomkövetést ígérhetek mindazoknak, akik ilyen szempontokat is figyelembe vesznek e gyűjtemény forgatása közben.

Lássuk először néhány nevezetes Szabó Magda-regény „csíráit”! Az Élet és Irodalom 1962. május 12-i számában megjelent, rövidségében is nagy hatású novella, a Valami a nem sokkal később megjelent Pilátus tömör előképe, egy idős asszony és egyedülálló lánya kapcsolatáról a halálközelség időszakában. Az Eszmélés című akvarell, amely 1960 augusztusában a Nők Lapjában jelent meg, kettős „nyitány”. Egyszerre ígéri már az Ókút című, még mozaikokból építkező gyermekkor- és Debrecen-idézőt, s a hatalmas családi tablót, a Régimódi történetet. Ugyanitt, 1960 októberében látott napvilágot az ugyancsak a Pilátus irányába mutató Mécses helyett; mindkettő a rajongásig szeretett, bölcs és gyermeki lelkű apának, Szabó Elek debreceni kultúrtanácsnoknak állít ércnél maradandóbb emléket.

Tárcák című fejezet gyönyörű epizódja, az Első levél Piroskának az írónő szeretett nagynénjét, az óvónői hivatásától igazságtalanul megfosztott, ritka emberségű és jóságú Jablonczay Piroskát hozza elénk, akinek alakja A danaida lapjain még csak közvetetten, inkább egy régi óvoda világának felidézése révén jelenik meg. A Für Elise-ben viszont egyértelműen a főszereplők egyikeként lép elénk. A tárcák sorában a többitől különböző hangvételű, mégis nagyon „szabómagdás” az Emberség, amely valóban emberközelbe hoz egy, a kádárista Magyarország életében fontos formációt: a szocialista brigádot, amelynek teljesítményébe a kötelező író-olvasó találkozók is beszámítottak. Egy igazi író azonban az ilyen, kétoldalú „penzumokat” is nagybetűs Találkozásokká tudta avatni!

Vallomások fejezetében kitüntetett helye van Vrabecz Mária remek írásának, amely Pozsonyban, a Vasárnap című szlovákiai magyar családi magazinban jelent meg 2003-ban, amikor Szabó Magda 85 esztendős volt. A felvidéki magyar újságírónő nem erőszakolt kérdéseket a magyar széppróza koronázatlan királynőjére, hanem csupán egy-egy összefoglaló mondatot tűzött e megrendítő önvallomás egy-egy bekezdése elé. A szép befejezést idézzük: „Mostanra sokat szelídült bennem a régi önzés, nehezen tudok nemet mondani. A fogadott fiam nélkül képtelen volnék megszervezni az életemet, ő a családja mellett velem is törődik, mert semmire sincs időm. Pedig nagyon sok dolgom van még, és szeretném tisztességesen elvégezni.”

Igen, a debreceni kisasszonynevelde, a szigorú Dóczy Intézet nem mindennapi munkamorált oltott növendékeibe, köztük a kezdetben sok bosszúságot (lásd az e könyvben is felidézett „kutyás Szabó” históriát!), majd annál több büszkeséget és örömet szerző Szabó Magdát. És itt találkozott az ellene prüszkölők mellett olyan, nagyszerű tanárokkal is, akiknek köszönhetően 1959-ig becsülettel folytatott pedagógusi munkája során gyermektelenül is anyaszívű tudott lenni. Erről tanúskodik az Áldott legyen emléke! című, 1962-es Kortárs-publikáció, amely szép vallomás az írónő/tanárnő József Attilához kötődő élményeiről.

Egészen más világba visz azután Szabó Magda levelezése, többek között Gömöri Györggyel, a sokáig Cambridge-ben élt költővel és irodalomtörténésszel. De felbukkannak itt szép Nemes Nagy Ágnes-, Hegedüs Géza-, Somlyó György-, Lengyel Balázs-, Domokos Mátyás-, Lator László-, továbbá Janikovszky Éva-levelek is, annak bizonyítékául, hogy a Szabó Magda-i, rokonszenvesen öntörvényű kisvilág sok és nagyon különböző embert tudott megszólítani. 

Az interjúk sorából nem hagyható ki végül a mindig felkészült, mindig „mélyfúrásra” kész Ferch Magda 2003 októberében készült születésnapi interjúja sem, amelyet a Magyar Nemzet közölt. Ennek zárómondata egy gyönyörű hitvallás és köszönetmondás: „De hogy Isten folytatja-e jóságos politikáját, hogy írni hagy, már tőle függ, az ő kegyelmétől.”

E mondat elhangzása után még további kegyelmi időszak, öt alkotó esztendő következett. A jelen értékmentő-értékfelmutató kötet utolsó fejezete, az Ezüst monológ Szabó Magda korai verseinek, Új Idők és a Debreczeni Képes Kalendáriom 1942. publikációinak kis gyűjteménye, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy az írónő igazi műfaja az epika, a dráma és az esszé volt, íróvá érésének viszont fontos fázisát jelentette életművének költői korszaka. 

Meg kell említenünk még Szabó T. Anna szép nekrológját, amelyet 2007 decemberében a Holmi közölt, s végül, de nem utolsósorban földije, a debreceni irodalomtörténész, Urbán László szubjektív szavait, amelyeket ő „utószónak álcázott”. Ebben meghatóan vall a honi, majd világsikert élvező írónő változatos pokoljárásairól, élete hősiesen cipelt keresztjeiről, s idézi a kötet egyik interjújának kulcsmondatát: „Debrecen nélkül nem tudok lélegzeni. Ott tartom a tartaléktüdőmet.”

Bizonyosak vagyunk abban, de legalábbis reméljük, hogy ez a kötet s a Jaffa Kiadó teljes sorozata elérhető az odalátogatók számára a Debrecent „holtig hazának” is nevező alkotó életét, munkásságát felidéző Szabó Magda Emlékszobában, egykori alma matere, a Dóczy falai között! 

(Szabó Magda: Nekem a titok kell. Kötetben meg nem jelent írások, Budapest, Jaffa Kiadó, 2018.)

Petrőczi Éva/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. július 8-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria