Manel Nin püspök, Görögország apostoli exarchája vezette a Szent Liturgiát Edelényben

Hazai – 2017. június 28., szerda | 17:58

A Szent Liturgiát június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén Manel Nin püspök, Görögország görögkatolikus apostoli exarchája vezette Edelényben.

Az edelényi görögkatolikus egyházközség életében egyedülálló eseményre került sor Keresztelő Szent János születésének ünnepén. Manel (Manuel) Nin püspök, a görögországi bizánci katolikus exarchátus vezetője mutatta be templomukban a szent és isteni liturgiát. A görög és magyar nyelven végzett szertartás nagy ajándék volt a közösség számára.


A főpásztor homíliájában hangsúlyozta, hogy a próféta személye egyike a bizánci liturgikus hagyomány legünnepeltebb alakjainak. Fogantatásának és születésének ünnepe, valamint a haláláról való megemlékezés párhuzamba állítja őt Krisztussal és az Istenszülővel. Az ünnepi szertartás nagy bizánci himnuszköltők tropárjait egyesíti, amelyekből többször hallhattunk gondolatokat, így segítve elő, hogy az üdvtörténetben egyedüli feladattal bíró előhírnök közelebb kerüljön a szívünkhöz. 

A több pap közreműködésével végzett ünnepi liturgia gyógynövények megáldásával és az ősi hagyományt követve antidórosztással (megáldott kenyér osztása) zárult.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria