Márton Áron püspök a legnépszerűbb erdélyi magyar egy szavazás szerint

Külhoni – 2017. november 18., szombat | 19:27

A Transindex erdélyi hírportál szeptember közepétől október végéig tartó négyfordulós versenyt indított Box Populi néven, hogy kiderítsék, olvasóik számára ki a legnépszerűbb erdélyi magyar.

A Box Populi versenyen 109 erdélyi, bánsági és partiumi jelöltet „indított” a szerkesztőség – olyanokat, akikről úgy sejtették, közel állhatnak az olvasóik értékrendjéhez, akiknek életében, gondolkodásában, tetteiben pozitív példát látnak. A második fordulóba, azaz a legjobb nyolc közé nem fértek be olyan nagy nevek, akiket akár végső győztesnek is elképzeltek volna az újságírók: Bethlen Gábor vagy Orbán Balázs példának okáért.

A legjobb négyben pedig arra számítottak, hogy Márton Áron kiüti Tamási Áront, de arra már nem, hogy Benedek Elek a polihisztor Kós Károlyt szintén. Mindenesetre így történt, a nagy mesemondó és a szent életű püspök maradtak a döntőben, és az október 29-én zárult szavazáson Márton Áron diadalmaskodott.

„Az eredmény nem különösebben lepett meg minket itt a szerkesztőségen belül, eleve rá tippeltünk volna: egyrészt a katolikus hívek körében hatalmas kultusza van, másrészt az ellenállás, a meg nem hajlás jelképe, szóval valóban ideális példakép” – írta a Transindex.

Stefano Bottoni történész így méltatta a püspököt: „A második világháború után Márton püspök magyar hazafiként nem tudott beletörődni Erdély ismételt elvesztésébe, 1947-ig ellenezte az új közjogi berendezkedést és támogatta a székelység Magyarországra történő áttelepítését célzó, papíron maradt magyar terveket is. 1948-ban felemelte szavát a görögkatolikus egyház erőszakos beolvasztása miatt, és arra utasította papjait, hogy a római katolikus templomokba fogadják be az ortodox hitre áttérni nem kívánó hívőket. Az 1949 és 1955 között elszenvedett börtönévek nem változtatták meg világnézetét és egyházpolitikai hitvallását. Szabadulása után minden energiáját erre a közösségépítő és -megtartó munkára összpontosította.”

Forrás és fotó: Transindex.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria