Még megtekinthető a Demeter István-emlékkiállítás Sárospatakon

Hazai – 2015. május 26., kedd | 10:52

Június 13-ig még megtekinthető a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjteményben Demeter István hajdani sajószentpéteri plébános, költő és festő emlékkiállítása. Az Egri Főegyházmegye tájékoztatása.


A 2014-ben nyílt emlékkiállításra még június 13-ig várják a látogatókat az intézmény nyitvatartási idejében: vasárnap kivételével naponta, 10–17 óráig.

Demeter István (1914–1977)

Demeter István Jászapátiban született 1914. december 13-án. 1959-től 1977-ben bekövetkezett haláláig Sajószentpéteren volt plébános, ahol pezsgő szellemi élet bontakozott ki körülötte.

Irodalmi munkássága mellett festői életművének töredéke maradt meg hagyatékában, melynek gondozását a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény végzi. A kiállítás anyaga a mintegy ötezer darabot kitevő képzőművészeti gyűjtemény némely kiemelkedő témakörét villantja fel a látogatók előtt.

Demeter István 1961-ben kezdett el aktívan festeni. Létmódja lett a festés, amely a „gyógyulást és gyógyítást, gyónást és gyóntatást” jelentette számára. Karizmatikus egyéniségének, világnézetének, hitvallásának lenyomata az a képi világ, amely ösztönös, ugyanakkor tudatos művészetében megmutatkozik. Érzékenyen reagált kora művészeti irányzataira, s belőlük egyéni festői stílust alakított ki.

Barátai elnevezték „Prófétának”. Prófétai hevületben fogant látomásai fejeződnek ki képeiben. Művészeti felfogásáról Önéletrajzában vallott:

„A kísérletezés kötelesség (…) Fogalmak nélküli lényegi érintkezés a titokkal, a lét mélységeivel – ilyesmi a művészi élmény, és ahhoz hasonló annak a kifejezési törekvése is (…) Az ember benne él a korában, világában, élményei közt. Ezek a maguk módján kifejezésre törnek.”


A sajószentpéteri szellemi műhely otthont adott a miskolci képzőművészeti élet ismert alkotóinak. Barczi Pál, Csohány Kálmán, Feledy Gyula, Kass János, Kondor Béla, Kopcsik Károly, Váli Dezső barátjukként, lelki atyjukként és művésztársukként szerették és tisztelték Demeter Istvánt. Sajószentpéter számukra zarándokhellyé vált. Demeter István rendkívüli műveltségű személyiség volt, aki éppúgy foglalkozott keleti filozófiával, mint alternatív gyógyászattal, egyaránt jártas volt a klasszikusok világában s a napi események között. 1961-től festett eruptív erővel. Barátai jól ismerték képzőművészeti munkásságát, 1970-ben bemutatkozott a Balatonboglári Kápolnatárlaton, festményeiből 1971-ben rendkívüli sikerű kiállítás nyílt Miskolcon, mégis halála után műveinek nagyobb része elpusztult, és neve nem került be a hatvanas-hetvenes évek progresszív művészetének kánonjába. Személyéről és műveiből kisebb füzetek jelentek meg eddig. Életművének fennmaradt részét magángyűjtők és a sárospataki Római Katolikus Egyház Gyűjtemény őrzi, hagyatékának gondozója Barna Gábor néprajztudós. 

* * *

Videós összefoglaló a Demeter István születésének 100. évfordulója alkalmából Próféta címmel rendezett kiállításról.

Fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria