A börtönviselt Pál József plébánosról emlékeztek meg Nagykárolyban

Külhoni – 2018. március 22., csütörtök | 14:49

Március 19-én mutatták be Nagykárolyban Barth Ottó „Nincsenek hősök, csak küzdő emberek” című könyvét. A kötetet és „főszereplőjét”, Pál József egykori plébánost Sopronyi Roland, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskola tanára méltatta.

A nehéz sorsot megélt, ám azt méltósággal, példaértékű alázattal viselő  plébánosról szóló könyv bemutatóját a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban tartották. „Pál József a hamisítatlan evangéliumot hirdette, de a mai embereknek, a mai nyelven” – méltatta a város egykori plébánosát Sopronyi Roland. Az előadást a piarista iskola diákjai által elszavalt versek színesítették. 

Mint elhangzott, a könyv Pál József életpéldáján keresztül kíván időtálló, követendő útmutatóul szolgálni a ma emberének. A könyv írója-szerkesztője, Barth Ottó több mint harminc évet várt, hogy írása napvilágot láthasson. A kötet a Verbum Kiadónál jelent meg 2017-ben.

Sopronyi Roland elmondta: a könyvet megvásárlók hozzájárulnak ahhoz, hogy a néhai plébános szolgálati helyén, a lónyaitelepi plébánián emlékszobát alakítsanak ki.

Kép és szöveg: Nagykárolyi Anziksz/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria