Meghívás a szabadságra – buktatókkal

Nézőpont – 2014. október 18., szombat | 20:00

Évközi 29. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 22,15–21)

Jézus egyik sajátossága az, hogy kortársai számára is felismerhetően megél egy belső szabadságot, amely tanításának minden területére kiterjed. A mai evangélium azt mutatja meg, hogy Jézusnak mint igazi prófétának volt véleménye a politikáról. Bár sokan szeretnék politikamentesnek láttatni, nem volt az, ahogy mi sem lehetünk azok.

Többek között ennek a történetnek az értelmezésétől függ, hogy szabad-e együttműködni a hatalommal, szabad- e részt venni politikai mozgalmakban. A magánszférába tartozik-e a vallás, vagy valóban a társadalmat akarja formálni? Kell-e tükröt állítani bármilyen hatalomnak, akkor is, ha az nem tetszik neki?

A történetben – ahogy a következőkben is – a farizeusok és a szadduceusok próbálnak fogást találni Jézuson és tanításán. Az adópénzre vonatkozó beugrató kérdés durva hízelgéssel látszattiszteletet sugall, és a jézusi szabadságra hivatkozik: hasonlít ez ahhoz, ahogyan a politika újra és újra tőrbe csalja a keresztényeket. A kérdés ráadásul életveszélyes is, hiszen az elutasítás a rómaiak hatalmának nyílt elvetését, a behódoló elfogadás pedig a zsidó hit szabadságának feladását jelentené.

Igen, mint minden korban, a pénz kiszolgáltatottságot, függést fejez ki. A ravasznak látszó kérdezők azonban megfeledkeznek arról, hogy nekik egyetlen pénzérmét sem volna szabad birtokolniuk, hiszen a radikális zsidó vallási nézetek szerint a római pénz birtoklása már önmagában bálványimádást jelentett: akinek a pénzét használjuk, annak elismerjük a hatalmát magunk felett. Ez napjainkban és ránk nézve ugyanúgy igaz. Ezért fontos tudnunk, hogy a történelem során a keresztény megújulási mozgalmak nem véletlenül tértek vissza mindig a radikális szegénységhez mint a szabadság jeléhez: csak így tudjuk igazán rábízni magunkat Istenre.

A kettős válasszal azonban Jézus nem tér ki a kihívás elől, hanem világosan elutasítja a császár (az aktuális hatalom) mindenre kiterjedő uralmát. Mi, keresztények sem ismerhetjük el soha olyan politikai berendezkedés jogosságát, amely kizárólagosságot és véglegességet hangsúlyoz. Mindig védenünk kell a lelkiismereti szabadságot, és azt, hogy az egyháznak joga van saját világképével közösséget építeni, akkor is, ha az feszültségben áll az aktuális hatalommal.

Kapcsolatunknak mindig törékenynek kell maradnia, mert ez jelzi a prófétai szolgálat működését bennünk, szemben minden meglévő komfort- és biztonságvágyunkkal. Mai, mindent összemosó világunkban – talán jobban, mint máskor – ennek vállalása különösen is hitelessé és megvalósíthatóvá teszi evangéliumi küldetésünket.

Forrai Tamás SJ