Megjelent a nursiai bencés szerzetesek új albuma

Kultúra – 2015. július 26., vasárnap | 14:49

A Benedicta című, gregorián Mária-énekekből álló album megrendelhető a nursiai közösség honlapjáról. A zenei CD születéséről és a sörfőzésről kérdezte a közösség alapítóját és elöljáróját, Cassian Folsom bencés szerzetest az NPR Rádió.

A massachusettsi születésű bencés, Cassian Folsom korábban zenei területen végezte tanulmányait az Indiana Egyetemen, majd 1998-ban Rómában alapított bencés közösséget. 2000-ben felkérték őket, hogy költözzenek át Nursiába (Norcia, Olaszország), Szent Benedek szülőhelyére, ahol akkor már kétszáz éve nem éltek szerzetesek. A nursiai közösség abszolút nemzetközi: Brazíliából, Németországból, Indonéziából, Kanadából és az Egyesült Államokból származó szerzetesek alkotják.

„A monasztikus élet nagyon egyszerű és hétköznapi – mondja az alapító. – Felkelünk, imádkozunk, elvégezzük a munkánkat, és lefekszünk, majd másnap pontosan ugyanígy.”

A napi rutin jelentős részét az éneklés teszi ki: „Mindennap énekelve mondjuk az imaórákat (a zsolozsmát) és a misét. Ha ezt mind összeadjuk, az nagyjából napi öt órát jelent. Mindez évi 365 napban…” – mesélt életükről Cassian Folsom a rádióinterjúban.

A Benedicta. Mária-énekek Nursiából (Benedicta: Marian Chant from Norcia) című gregorián album 2015 nyár elején látott napvilágot a Demontfort Stúdió gondozásában. Az első nagysikerű bencés gregorián összeállítást (Chant) spanyol bencések készítették 1994-ben a Santo Domingo de Silos-i monostorban, lemezük közel hatmilliós példányszámban fogyott.

Amellett, hogy énekelnek és imádkoznak, újabban a sörfőzés is bekerült a nursiai bencések tevékenységei közé. „Három éve kezdtünk sört főzni. Kellett valami olyan munka, amit a szerzetesek együtt tudnak végezni. Kellett valami olyan munka, ami jövedelmet hoz a kolostornak. Így megtanultuk a sörfőzés fortélyait a belgiumi trappista szerzetesektől, és kereslet is mutatkozik termékeinkre az olasz piacon, ahol egyre népszerűbbek a kézműves sörök.”

Folsom hangsúlyozta, hogy a sör jó közös pont a szerzetesek és a lakosság többi része között: ha valaki nem hívő, azzal is lehet a sörről beszélgetni.

A Benedicta című lemezen hallható művek:

1. Bells from the Basilica
2. Sequence Ave Maria…virgo serena
3. CapitulumDominus possedit me
4. Responsory Nihil Inquinatum
5. Antiphon Ait Dominus
6. Responsory Beatissimae
7. Antiphon Regali ex progenie
8. Responsory Solem justitiae
9. Capitulum Ecce virgo concipiet
10. Responsory Gaude Maria
11. Antiphon Gabriel Angelus
12. Responsory Sancta et immaculata
13. Antiphon Rubum quem viderat
14. Antiphon Alma Redemptoris Mater
15. Antiphon Tuam ipsius animam
16. Capitulum Cui comparabo te?
17. Responsory Vadis Propitiator
18. Antiphon Ave Regina Caelorum
19. Antiphon Laetare Virgo Mater
20. Antiphon Regina Caeli
21. Hymn Concordi laetitia
22. Capitulum Benedixit te
23. Responsory Vidi speciosam
24. Antiphon Virgo Prudentissima
25. Responsory Virgo parens Christi
26. Antiphon Sub tuum praesidium
27. Capitulum Ab initio
28. Responsory Ave Maria
29. Hymn O gloriosa Domina
30. Hymn Ave maris stella
31. Antiphon Nos qui Christi iugum
32. Antiphon Salve Regina
33. Benedicta

Fotó: OSB.Norcia.org; Decca

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria