Megnyílt a Kamaszház Székesfehérváron – Németh Ádám vezető a közös döntésekről és a nyúlketrecekről

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Mi az oka annak, hogy bővült a Szent Imre Iskolaház, és kik lakják be az augusztusban nyílt Kamaszházat?

– A Kamaszház kezdő csapata a polgárdi Don Bosco Iskolaház és a székesfehérvári Szent Imre Iskolaház indulásakor még picik, 4–6. osztályosok voltak. Reméltük, hogy lesz elég kitartásuk és harci kedvük, hogy sikerrel elvégezzék az általános iskolát, és kitartsanak azon értékek mellett is, amire mellénk szerződtek.

A kitartás egymás mellett sokszor nem volt könnyű – egyik félnek sem. De állítom, hogy ennyi önfeledt örömben sem lehetett volna részünk – munkatársaknak, önkénteseknek és gyerekeknek sem – a ház és egymás nélkül.

Ők most már mind középiskolások, jellemzően szakiskolások. S tudtuk, hogy veszítünk azzal, ha megbontjuk a vegyes korcsoportot, de kinőttük a kisházat, és tudtuk, hogy valakinek költözni kell. Így mérlegelve az előnyöket is, egy kamaszház megalapítása mellett döntöttünk.

– Vettetek egy új házat?

– Az új ház története 2013-ban kezdődött, amikor ellátogattak hozzánk az egyik legnagyobb székesfehérvári nagyvállalat, az Alcoa-Köfém Kft. munkatársai önkénteskedni. Igen megszerettük őket a gyerekekkel. Hazamenve kezdeményezték a vezetőségnél, hogy az iskolaház épülete melletti, használaton kívüli ingatlanjukat a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajándékozzák. Szerintem ez kivételes ajándék és megbecsültség, melyre igyekszünk azóta is rászolgálni…

– Kinek a szava a döntő a Kamaszházban, illetve mennyire közös megbeszélés tárgya a közös élet kialakítása?

– Azt gondoltuk, hogy nagy lehetőség egy házalapítás. Persze el lehetne könnyelműsködni, de nem érdemes: pedagógiailag nagy lehetőség. Szerződést írtunk a kamaszokkal, melyre a nyári szünet végén két napot szántunk. A lényege, hogy a krisztusi parancsokon és az alapítványi hagyományokon túl egy szabály csak akkor fogadtatik el, ha arra mindenki rábólint. Ez aztán nagyon izgalmas döntéshozási folyamatot eredményezett. A szerződés során kimondtuk például, hogy egy csapat vagyunk, egy biztonságos második család, így heti szinten mindenki részt vállal a ház körüli teendőkből és napi szinten a ház tisztán tartásából is. A gyerekek továbbá kérték (!) a tanulásbéli segítséget: „Veletek könnyebb és gyorsabb…” – mondták.

– Mi volt a közös döntéshozatal eddigi legizgalmasabb esete?

– A ház nagyterme régen istálló volt. Szabina, az egyik nagylány felvetette, hogy fessük ki. Mindenki egyetértett. Senki nem mondta, hogy inkább festessük, vagy azt, hogy nagy munka, inkább hagyjuk. Büszke öröm töltött el. Mindig együtt végeztünk minden munkát, és még a felelősségben is osztoztunk… De persze a jól végzett munka örömében is! Úgy látszik ez beérett… Váratlanul is ért: alapításon „aratás”?

De még nincs vége… Mondtam, hogy mivel nemrég meszeltük ki, így csak a szín miatt nem kérek Csaba testvértől pénzt. S ugye tudjuk a szabályt: ahhoz, hogy valami elfogadtassék, mindenki kell. Szabina ekkor felvetette, hogy ha mindenki beleadna 500 forintot, akkor megvan a festékre való. Elfogadták. Mindenki. Döbbenetes volt! Azóta már megkerestük rá a pénzt.

– Hogyan zajlanak a hétköznapok a Kamaszházban?

– A gyermekek szakközépiskolások és szakgimnazisták. (Ezek az intézmények a régi szakiskolának és szakközépiskolának feleltethetők meg.) A tanulás és a gyakorlás így fontos és napi szintű elfoglaltság. Emellett álmainkból négy közös projektet határoztunk meg, melyek koordinálásához bizottságok alakultak.

1. Szeretnénk időben felkészülni a hagyományos adventi vásárunkra, ahová a feladat kelendő portékákat készíteni.

2. Egy cukrász ismerős segítségével nyáron fagylaltot szeretnénk árulni.

3. Mivel az iskolaház mindkét épülete a székesfehérvári Skanzenban található, ezért idegenvezetéssel is szeretnénk foglalkozni.

4. Végül nyulakat szeretnénk tartani.

– Milyen stádiumban vannak jelenleg ezek az új projektek?

A nyúlketrecek egy része már áll, a nyulakat már lefoglalóztuk. Az idegenvezetés miatt felvettük a kapcsolatot a város legnagyobb múzeumával, s készül az idegenvezetés-munkacsoportunk, hogy a múzeumban tréningezzék őket. Az adventi árulásra a lehetőséget Spányi Antal püspök atya jó szívének köszönhetjük, s évről évre nagy élmény a portékák készítése és árusítása. A fagyizó a legrázósabb… Ebben a projektben sok tanácsra és erősen segítségre szorulunk. De a bizottság áll, s majd meglátjuk…

– Honnan gyűjtitek az ötleteket, milyen intézmények a példák?

– Ami a szellemiséget illeti, ebben természetesen Csaba testvér a mérvadó, s öröm általa vezetve lenni. A feleségem Déván dolgozott akkoriban, amikor Csaba testvérnek még csak 3 háza volt (a mostani 85 helyett). Ő első kézből hozta a „Csaba testvér-i” attitűdöt, amikor 2011-ben megalapította Magyarországon az első napköziotthont Polgárdin. Emellett az elmúlt tanévben ellátogattunk Pest és Baranya megye több tanodájába azzal a céllal, hogy módszertanunkban tudjunk fejlődni. 

– Hány önkéntes segíti most a munkátokat, és milyen feladatköreik alakultak ki?

– Az iskolaház két csoportjában hetente 20 felnőtt fordul meg összesen önkéntesként. Legtöbbjük a tanulásban segít, de akad, aki főzni érkezik. Más egy-egy konkrét gyermeket karol fel, és az ő nevelésében lesz a társunk. Ők egy friss fuvallat, akik besuhannak, és ott segítenek, ahol szükséges, és ahol tudnak! Emellett mindig van egy-egy megerősítő, biztató szavuk a gyerekek és a munkatársak felé is. Ők a mi kincseink. 

– Mik a céljaitok a Kamaszházban?

– Szeretnénk végigkísérni a gyerekeket az érettségiig/szakvizsgáig. Ha ez sikerülne, nagyon boldogok lennénk. Emellett szeretnénk megmutatni, hogy jó dolog dolgozni, és kifizetődő dolog jól dolgozni. Tágabb értelemben: szeretnénk megerősíteni őket a felelősségvállalásukban önmagukért és az övéikért is. Végül pedig lehetőségként, lehetséges partnerként a Jóistent lépten-nyomon figyelmükbe ajánljuk: sokat jelentene, ha tovább erősödne a személyes istenkapcsolatuk…

Fotó: Szent Imre Iskolaház

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír