Megnyitották Veszprémben a Mindennapi angyalaink című tárlatot

Kultúra – 2016. szeptember 25., vasárnap | 13:02

Az irgalmasság szentévéhez kapcsolódóan nyílt kiállítás „Mindennapi angyalaink” címmel szeptember 17-én a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban. A tárlat a számos hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett szobrászművész, Szabó Virág érmeit és kisplasztikáit mutatja be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Ars Sacra Fesztivál keretében megrendezett kiállítás megnyitóján Márfi Gyula veszprémi érsek hangsúlyozta, angyalok vannak, még ha érzékszerveinkkel nem is tudjuk megtapasztalni őket. Ők azok, akik Isten láthatatlan világára irányítják figyelmünket. Az angyalok Isten küldöttei, akik a Biblia szerint Isten teremtményei, hatalmukat tekintve magasabb rendű lények az embereknél.

A főpásztor felhívta a figyelmet Veszprém és a veszprémi Szent Mihály-bazilika búcsújának ünnepére, melyet idén szeptember 25-én tartanak, és emlékeztetett az őrzőangyalok ünnepére, október 2-ára is, hangsúlyozva, hogy az őrzőangyalok az üdvösség útján segítenek minket, embereket, ezért bátran fordulhatunk hozzájuk.

Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ vezetője elmondta, a tárlaton Szabó Virág angyaltémájú érmei mellett megjelennek a magyar történelem jelentős eseményeihez, sorsfordulóihoz kötődő pápákról készített alkotásai is. 

Nagy Barbara képzőművész nyitóbeszédében hangsúlyozta, Szabó Virág humorral és játékossággal tölti ki az érmek látszólag szűk terét: művészete átvezet az angyalok földöntúli világába.

A megnyitón közreműködött Vásárhelyi Piroska hetedik osztályos tanuló, a veszprémi Szent Mihály Gyermekkar tagja.

Szabó Virág Mindennapi angyalaink című kiállítása 2016. december 31-ig lesz látható a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria