Megújult a pápai Szent Benedek Plébánia épülete

Hazai – 2014. október 17., péntek | 17:11

Szijártó László plébános meghívására Márfi Gyula veszprémi érsek áldotta meg a Szent Benedek Plébánia felújított épületét és az udvarában álló kőkeresztet október 11-én Pápán – tájékoztat a Veszprémi Főegyházmegye.

A plébánia megáldása alkalmából rendezett ünnepség keretében Márfi Gyula érsek ünnepi szentmisét mutatott be Mail József főesperessel, Salgó Ferenc esperessel, Bali Tibor helyettes esperessel, Medveczky Miklós érseki titkárral, Szijártó László plébánossal és Dióssy Iván vaszari plébánossal.

Homíliájában a főpásztor a kereszthordozás értelméről szólva kiemelte: „A keresztünk vállalása által vezekelhetünk saját bűneinkért, eleget téve ezzel az igazságosság követelményeinek, mely szerint elkövetett bűneinkért büntetés jár. A kereszt hordozása által tökéletesedhetünk, előre haladhatunk az életszentség útján. A szenvedés vállalásával azonosulhatunk Krisztussal, aki értünk, üdvösségünkért vállalta a kereszthalált.”

Az ünnepségen Szijártó László plébános köszönetet mondott a segítségért a Veszprémi Főegyházmegyének, Pápa Város Önkormányzatának és a híveknek, akik áldozatos munkája és adományai nélkül nem újulhatott volna meg a plébániaépület.

A korábban filiaként működő Szent Benedek Plébánia évek óta használaton kívüli épületének külső felújítását Szijártó László plébános kezdeményezte, aki egy éve áll a pápai Szent Benedek Plébánia szolgálatában. Az épület belső felújítását Mail József apát korábban elvégeztette. Az udvarban álló kőkeresztet társadalmi munka keretében újították fel.

A plébánia parkosított udvarán kapott helyet 2012-ben a tizennégy stációból álló Fény (Öröm) útja, amely Jézus feltámadásától a Szentlélek eljöveteléig vezet.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria