Megújult a türjei idősotthon

Hazai – 2015. november 27., péntek | 8:59

Több mint 300 millió forint ráfordítással, a műemléki előírásokat is figyelembe véve újították fel és korszerűsítették a Zala megyei Türjén a csaknem háromszáz éves premontrei rendházat, amelyet a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet idősotthonként működtet.

A november 26-i átadáson Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: sok helyen járt az országban szociális intézményekben, de a türjeihoz hasonló mostoha körülményeket szinte sehol nem tapasztalt. Hozzátette, ez nem a fenntartó hibája, a körülmények és az épület adottságai okozták a problémákat, amelyeket a főként európai uniós támogatásokból elnyert pályázatok révén sikerült megoldani.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Türje életében több száz éven át meghatározó szerepe volt a premontrei rendnek. Azonban a szocializmus idején államosították az ingatlanokat, és a rend csak a’90-es években kapta vissza a rendházat.

Fazakas Márton, az épületet tulajdonló Csornai Premontrei Kanonokrend apátja elmondta, egykor nagyon jelentős társadalmi, vallási, gazdasági élet zajlott a rendházban, amit aztán „egy tollvonással megszüntettek”. Az évtizedekkel ezelőtti idősotthonná alakítás kapcsán rámutatott: valakinek egyszer el kell számolnia azzal, hogy miként lehetett hetvenöt idős embert lehetetlen körülmények közé bezsúfolni ide.

Dombainé Arany Vera, az intézmény vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet, amely országszerte tizenhat oktatási és húsz szociális intézmény működtetéséért felel, a türjei idősek ápoló-gondozó otthonát 314 millió forint ráfordítással korszerűsítette. Ennek során az európai uniós források mellett minisztériumi támogatást és adományokat is felhasználtak. Az ötven ellátott számára helyet biztosító otthonba három hét múlva költözhetnek vissza a gondozottak, akiket mostanáig ideiglenesen a közeli Zalaszentgróton helyeztek el.

Forrás: MTI

Fotó: Türjeidősotthon.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria