Meriam szabad, de a keresztényüldözés folytatódik

Nézőpont – 2014. július 26., szombat | 16:39

Véget ért a rémálom Meriam Ibrahim számára, akit nyolc hónapos terhesen halálra ítéltek Szudánban hitehagyás vádjával. A Vatikáni Rádió Federico Lombardi SJ szentszéki szóvivőt, Mansueto Bianchi püspököt, az Olasz Püspöki Konferencia Ökumenizmusért és Vallásközi Párbeszédért Felelős Bizottságának elnökét, valamint Antonella Napolit, az Olaszok Dárfúrért szervezet elnökét kérdezte.

Meriam csütörtökön érkezett egy olasz állami repülőgép fedélzetén Rómába, ahol fogadására megjelent Matteo Renzi kormányfő. A szudáni nő és családja néhány napig Olaszországban tartózkodik, majd New Yorkba repül tovább.

Amint arról már hírt adtunk, Ferenc pápa azonnal fogadta Meriamot férjével és két kisgyermekével együtt. A rendkívüli találkozón jelen volt P. Federico Lombardi SJ szentszéki szóvivő, aki a Vatikáni Rádiónak beszámolt a megható és örömteli eseményről:

A pápa fogadta a négyfős családot. Meriam mozgássérült férjével érkezett – aki kerekes székben ült – és két aranyos kisgyermekével. A Szentatya nagyon együttérző és gyengéd volt velük, megköszönte nekik, hogy kitartottak a hitben, és példát adtak a bátorságról és a hűségről. A házaspár pedig köszönetet mondott a pápa, az egész Egyház és minden jóakaratú ember támogatásáért és imáiért. A pápa ezzel a találkozással természetesen szolidaritását akarta kimutatni a szenvedők iránt, akiket hitük miatt üldöznek, vagy akiket korlátoznak vallásuk gyakorlásában – magyarázta Lombardi atya.

Meriam esete szembetűnő, de sajnos nem elszigetelt. Ezek a gesztusok, mint amilyen Ferenc pápáé, sokat jelentenek azoknak, akik személyesen átélik, de jelképes értékkel bírnak annak a sok embernek a számára is, akik ezáltal bátorítást nyernek a Szentatya lelki közelségétől, figyelmétől és imáitól – tette hozzá a szentszéki szóvivő.

Meriam esete emblematikusnak mondható. A világ sok országában nincs vallásszabadság, másutt pedig hiába ismerik el hivatalosan, mégsem tartják tiszteletben. A Vatikáni Rádió erről kérdezte Mansueto Bianchi püspököt, az Olasz Püspöki Konferencia Ökumenizmusért és Vallásközi Párbeszédért Felelős Bizottságának elnökét.


Amikor vallásszabadságról beszélünk, tudvalévő, hogy minden más szabadság alapjáról van szó. Ez ugyanis az emberi személy legmélyebb meggyőződését és értékeit jelenti, amelyek szerint meghozza döntéseit, ítéleteit, és amelyek szerint viszonyul az élethez. A vallásszabadsághoz való jog hiánya tehát alapjaiban sérti az emberi méltóságot és minden más szabadságjogot.

Az egész világot megindította a fiatal szudáni nő sorsa, akit halálra ítéltek, majd a börtönben megbilincselve kellett világra hoznia gyermekét – mindezt azért, mert nem akarta megtagadni a hitét.

Bianchi püspök szerint azon kellene fáradoznunk, hogy széles körben tiszteletben tartsák a lelkiismereti szabadságot, túl minden földrajzi vagy kulturális határon. A lelkiismereti szabadság olyan érték, amelyet senkinek nincs joga lábbal tiporni.

Az olasz püspök ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy nem szabad engednünk az ösztönös reakciónak, ami hasonlóan kemény fellépésre indítana minket az adott országgal vagy kultúrával szemben. Éppen ellenkezőleg, még inkább hinnünk kell a párbeszédben, amit elsőként kell kezdeményeznünk főként azon országok vagy kultúrák képviselőivel, akik maguk is elítélik e tetteket. Nemcsak katolikus részről történtek tiltakozások, hanem nem hívők is felemelték hangjukat Meriamért. Ugyanakkor sajnálatos, hogy az iszlám világ nem ítélte el a történteket. Ez is azt mutatja, hogy nem annyira vallási, mint inkább racionális és lelkiismereti kérdésről van szó – fűzte még hozzá Mansueto Bianchi püspök, az Olasz Püspöki Konferencia Ökumenizmusért és Vallásközi Párbeszédért Felelős Bizottságának elnöke.


Az Italians for Darfur – Olaszok Dárfúrért elnevezésű szervezet az elsők között emelt szót Meriam érdekében, és kísérte figyelemmel sorsát. A szervezet elnöke, Antonella Napoli örömmel fogadta a pozitív fordulatot, ugyanakkor éberségre int a Vatikáni Rádiónak adott interjúban:

Sikerült valóra váltanunk Meriam álmát, hogy találkozzon a pápával. Ebben segített az olasz külügyminiszter és a kormányfő, valamint a szentszéki szóvivő. A legfontosabb, hogy a mélyen hívő Meriam Ferenc pápa közelében lehetett, és újra kimutathatta nagy hitét, amely férje és családja támogatása mellett erőt adott neki.

Sajnos sokan vannak ma is hozzá hasonló helyzetben, ezért az Olaszok Dárfúrért szervezet tovább folytatja a küzdelmet. Nemrég kaptak hírt egy újabb esetről: egy nyolcgyermekes családanyának le kellett mondania keresztény vallásáról, mert halálra ítélték hitehagyás miatt. Az esetet egy püspök jelentette.

Ma valódi keresztényüldözés folyik Szudánban. Gyakran megakadályozzák a szertartásokat, nem adnak beutazási vízumot azoknak a papoknak és püspököknek, akik elhagyják az országot, és szeretnének visszatérni. Meg kell akadályoznunk, hogy bárkit is vallása megtagadására kényszerítsenek, vagy hite miatt elítéljék.

Reméljük, mielőbb eljön a nap, amikor mindenki szabadon gyakorolhatja vallását az egész világon. A hit ereje, az emberi jogokért folytatott küzdelem biztosan segít leküzdeni mindezt. Számomra a legnagyobb öröm az volt, hogy a börtönben világra jött kis Mayán láthattam azt a kis babaruhát, amit még én vittem neki Kartúmba néhány hete – mondta a Vatikáni Rádiónak Antonella Napoli, az Olaszok Dárfúrért elnevezésű szervezet elnöke.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria