Mindannyian meghívást kaptunk a menyegzőre – A terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom búcsúja

Hazai – 2017. október 16., hétfő | 14:07

Kétszáznegyven évvel ezelőtt, 1777. szeptember 30-án alapította Mária Terézia királynő a róla, illetve védőszentjéről elnevezett városrész, Terézváros plébániáját. Erre emlékezve tartottak jubileumi búcsút az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban október 14-én és 15-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„A terézvárosi búcsú mindig nevezetessége szokott lenni Pestnek, ama szép kora őszi napon” – írta Krúdy 1926-ban. A jeles ünnep hagyományát a rendszerváltás után a kerület világi vezetésével együtt sikerült a plébániának felelevenítenie és a lakók számára fontos, nagyszabású helyi rendezvénnyé fejleszteni.

A kulturális programok az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér előtt felállított színpadon zajlottak; a környező utcákban a vásárosok vidám forgatagában lehetett elvegyülni. A templom programjainak sora október 14-én este, a korabeli dallamvilágot felelevenítve, a Szent Teréz-vesperással kezdődött, amelyet a templom Capella Theresiana kórusa vezetett, Merczel György karnagy-kántor vezényletével.

Ezután koncelebrált szentmisére került sor, amelyet Snell György esztergom-budapesti segédpüspök Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök és a Pest-Belső Espereskerület papjai mutattak be. A szentbeszédet Fábry Kornél, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára mondta, aki – mint fogalmazott – hazajött, hiszen gyerekkorában a Teréz-templom padsoraiban ülve vett részt a diákmiséken. Kornél atya Szent Teréz életéből vett rövid történeteken keresztül mutatta be vidám, örömteli és szabad személyiségét, többször is mosolyra derítve a jelenlévőket. A szentmisén szintén a templom kórusa énekelt.

Vasárnap, október 15-én, Avilai Szent Teréz ünnepén a délelőtti nagymisét Horváth Zoltán István plébános mutatta be. A liturgián jelen voltak a kerület képviselői, Hassay Zsófia polgármester vezetésével; a testvérvárosok, Kézdivásárhely, Temerin és Lenti küldöttségei, valamint a kerület kulturális és oktatási intézményeinek vezetői. A szentmise keretében adták át a templom korszerűsített, LED-es világítását, mely a kerület jelentős támogatásával újulhatott meg az idei búcsúra.

Avilai Teréz tüzes, szenvedélyes temperamentumát Ariel Ramírez Misa Criolla című világhírű miséje idézte fel, melyet a Szent Efrém férfikar és a Budapesti Énekes Iskola adott elő. Szólót énekelt Bubnó Márk és Philipp György.

Horváth Zoltán homíliájában a vasárnapi evangéliumra utalva megerősítette: Jézus példázata szerint a mennyek országában előkészített lakomára mindenki meghívást kapott, és ezt csak örömmel elfogadni lehet. Minket is lekötnek e világ feladatai, gondjai, melyek Terézt is foglalkoztatták, de amelyek felett ő kellő humorral és Istent szabadon szeretve, vele együtt tudott győzedelmeskedni. Avilai Szent Teréz, attól kezdve, hogy Jézus szeretetének „nyila” megsebezte a szívét, már csak neki élt és általa másoknak is. Minden erejével ezt a lángoló Isten-szeretetet akarta átadni, hogy minél többen elfogadják a meghívást a menyegzős lakomára.

A szentmise után kezdődött a Szent Teréz-körmenet a templom körül, a Király és Nagymező utcákban. A szomszédos Bartók Béla Konzervatórium Koncert fúvószenekarának tagjai kísérték az éneket, Kiss Zoltán karnagy vezetésével. 

Forrás: Zarka Dénes/Budapest-Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom

Fotó: Topor Márta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria