Ministránsok zarándoklata Szatmárnémetibe

Kishírek – 2015. március 18., szerda | 13:40

Negyvenkilenc nagybányai ministráns zarándokolt Szatmárnémetibe március 14-én. Az egynapos program során templomokat látogattak, imádkoztak és szentmisén vettek részt – tájékoztat a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szatmári egyházmegyei ifjúsági iroda évek óta megrendezi a ministránsok zarándoklatát, amivel erősíteni szeretnék a szentmiséken segédkező fiatalokat. A program a székesegyházban kezdődött, majd három csoportban indultak a ministránsok, és meglátogatták a Kis Szent Teréz-, a Szent Család-, a Szentlélek-, a Zárda- és a Hildegárda-templomot. Mindenhol imádkoztak, megismerkedtek a plébánia történetével, jelenével, és az információk segítségével megválaszolták a zarándokfüzetben található kvízkérdéseket.

A zarándoklat végén a gyerekek a Szent János apostolról és evangélistáról elnevezett (Hildegárda) templomban szentmisén vettek részt, melyet az őket kísérő Oláh Zsolt, a nagybányai Szentháromság-plébánia segédlelkésze mutatott be. A szentbeszédet Vass Loránd ifjúsági és ministránslelkész, a székesegyház segédlelkésze mondta. Buzdította a fiatalokat, hogy tartsanak ki hivatásukban.

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria