Motorosok adománya Böjte Csaba gyergyószárhegyi központjának

Külhoni – 2015. augusztus 28., péntek | 13:45

Az augusztus 22-i adományozó rendezvényen több mint száz motoros vonult a szárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központ udvarára, hogy segítsenek Böjte Csaba ferences szerzetes neveltjein – számol be a Krónika.ro.

„Felkaroljuk a gyerekeket, mert úgy gondoljuk, hogy a jövőt jobbá tenni nem aszfaltozott utakkal lehet, hanem a jó neveléssel. Úgy látjuk, hogy Böjte atya házaiban olyan környezetben nőnek fel a gyerekek, amitől jobb lehet a világ” – foglalta össze a motorosok jótékonysági útjának üzenetét Pálffy Béla szervező.

A motorosok pénzadományt vittek a dévai Szent Ferenc Alapítvány szárhegyi központjának, és a motorozás élményével is megajándékozták a gyermekeket. A Hargita és Maros megyeiek mellett nagyon sok magyarországi is volt a csapatban – mindannyian a székelyudvarhelyi kezdeményezéshez csatlakozva érkeztek. Pálffy Béla elmondta, a kezdeményezésnek nem ez az első állomása, tavaly a gyimesbükki központnak, két éve a csíksomlyóinak gyűjtöttek, és egy korábbi összefogás eredményeként már 2009-ben is nyújtottak támogatást a szárhegyi gyermekeknek.

A motorosok általában pénzadománnyal támogatják a gyermekotthonokat, de vállalják a tárgyi felajánlások célba juttatását is. Szárhegyre ruhaneműt is vittek augusztus 22-én, és azoknak a székelyudvarhelyi „civileknek” a pénzadományait is, akik – válaszolva felhívásukra – hozzájárultak a jótékonysági akcióhoz.

Természetesen mindenki lelkiismerete és lehetősége szerint adakozik, a motorosok mindenesetre jó példával járnak elöl: egy tank benzin árát, 80–100 lejt ajánlanak fel – tudtuk meg Pálffy Bélától. Hagyományosan egy motorra szerelt tulipános ládába gyűjtik a pénzt, a ládikóba a szombati gyűjtés során ezerháromszáz euró gyűlt a szárhegyi központ javára. Az összeg hatalmas segítség az önfenntartásra törekvő otthonnak, ahol hetvenöt gyermek ellátásáról gondoskodnak nap mint nap.

„Ez az udvar hat évvel ezelőtt egy vaskapuval elválasztott sivár terület volt. Azóta egy kicsi édenkert lett: gyümölcsösünk, veteményesünk, fóliaházunk van, állatokat nevelünk, és megpróbáljuk megtanítani a ránk bízott gyermekeket a házi és háztáji munkákra. A világot megváltani nem tudjuk, de szeretnénk mindazt megadni nekik, amit majd felnőttként értékelni fognak” – foglalta össze Csergő Hajnal házvezető.

Megköszönve a támogatást elmondta, az összeg felhasználását illetően egyelőre még nincs konkrét elképzelés, de mindenképpen az önfenntarthatóságot fogja szolgálni. „Nagyon sok álmunk van. Próbálunk önfenntartóan élni, Csaba testvér válláról levenni a terheket” – fogalmazott Csergő Hajnal, felsorolva azokat a terveket, amelyek valóra váltása anyagiakat kíván, ugyanakkor hosszú távon pénzforrássá válik. „Az összegből megvesszük a télre szükséges tűzifát, a maradékot pedig arra fordítjuk, ahova szükséges” – jelentette ki a házvezető.

Az adományt kulturális műsorral köszönték meg jótevőiknek a Kájoni-központ gyermekei, majd közösen fogyasztották el a hatalmas üstökben rotyogó pityókás tokányt. Természetesen nem maradt el a gyermekek által nagyon várt mozzanat, a motorozás sem. „Örömet szerezni jövünk, de nekünk is kijut az örömből” – összegzett Pálffy Béla.

Fotó: Krónika.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria