Nagy Angyalka szakkollégista könyvét mutatták be Szombathelyen

Kishírek – 2018. március 12., hétfő | 16:13

Február 28-án mutatták be Nagy Angyalka, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium diákja második, „A szívek mélyén” című kötetét az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) könyvtárában.

A bemutatót a könyvtár igazgatónője, Barki Katalin nyitotta meg, majd átadta a szót Németh Norbert atyának, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium igazgatójának.

A könyvbemutató első felében Koós Ildikó, az ELTE SEK Pedagógiai és Pszichológiai Kar főiskolai docense bemutatta a szerzőt: Nagy Angyalka már óvodás korától érdeklődik az irodalom iránt. Jelenleg harmadéves tanító szakos hallgató. A könyvírás számára hobbi, szenvedély, de hivatásként is el tudná képzelni.

A Koós Ildikóval folytatott beszélgetésben szóba került a könyv különleges borítója, amelynek számtalan jelentésrétegét fedezték fel. Majd beszélgettek arról, hogy a könyvben felfedezhetőek a keresztény értékek, a család szeretete és a belső szépség győzelme a külsőségek felett.

A programot két szakkollégista társ, Teleki Blanka és Mihajliv Renáta zenei előadása színesítette.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria