Nagyböjti kalendárium – 2017. március 25.

Kultúra – 2017. március 25., szombat | 7:01

Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

A tömegtájékoztató eszközök bolygónkat kicsivé tették, mert a legkülönbözőbb embereket és kultúrákat nagyon gyorsan közel hozták egymáshoz. Jóllehet ez az „együttélés” olykor meg nem értéshez és feszültségekhez vezet, a tény, hogy most az emberek nyomorúságát sokkal közvetlenebbül tapasztaljuk, felszólítás, hogy vegyünk részt helyzeteikben és nehézségeikben. Naponta tudatosítjuk, hányféle anyagi és szellemi nyomorúság alapján mily sok szenvedés van a világban a tudományos és technikai haladás ellenére. Ennek következtében a mi korunkban új készségre van szükség az ínséget szenvedő felebarátok megsegítésére.

(Deus caritas est, 30.)

Urunk, Istenünk, add, hogy a nagyböjti szent időben örvendezve készüljünk húsvét titkának megünneplésére, és annak gyümölcseiből boldogan részesüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Magyar Kurír