Nagyböjti kalendárium – március 26.

Kultúra – 2015. március 26., csütörtök | 7:00

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„A bűnbánat útjára lépő ember az elcsendesedés, az elmélkedés fényében nemcsak a múltját faggatja, hibáit ismeri fel, hanem kemény döntéseket is hoz, pályáját bölcsen módosítja, saját lépteit – a múltját megbánva – a szeretet útjára igazítja.” (Böjte Csaba)

Urunk, Istenünk, bízva reméljük irgalmadat. Esedezve kérünk, állj mellettünk, és oltalmazz jóságosan. Bűnöktől megtisztult lelkünket tartsd meg a megszentelt élet útján, hogy ígéreted szerint egykor elnyerjük mennyei örökségünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Magyar Kurír