Nemzetközi kórustalálkozó Szombathelyen

Hazai – 2014. november 21., péntek | 13:05

A Zenebarátok Szombathelyi Kórusegyesületének Szent Márton Kórusa 15. alkalommal szervezett nemzetközi kórustalálkozót november 15-én. A Szent Márton-rendezvénysorozat részét képező rendezvény fővédnöke Veres András megyéspüspök volt – adta hírül a Szombathelyi Egyházmegye honlapja.

A szombathelyi Szent Márton-templomban tartott eseményen Takátsné Tenki Mária védnök, a Szombathelyi Önkormányzat Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke köszöntőjében segítő Szent Márton alakjáról beszélt. Megnyitójában Szommer Ildikó, a Szent Márton Programiroda programvezetője a 2016-os jubileumi évet harangozta be, amely a szent születésének 1700. évfordulójáról kíván megemlékezni.

A koncert első fellépője a tatai Szent Márton Kamarakórus volt. A Varga Istvánné által vezetett kórus 2008-ban „Tata városáért” kitüntetésben részesült. Az Istent dicsőítő énekeket Roszman Éva kísérte orgonán.

A nemzetközi kórustalálkozó külföldi fellépője a Hajdinai Plébánia Szent Márton Egyházi Énekkara volt. A szlovén kórust Danilo Jeza vezette. Egyházi műveiket anyanyelvükön adták elő, a kart a templom plébánosa is elkísérte.

A Szent Márton Kamarakórus Budapestről érkezett. A fiatal férfiakból álló kórust megalakulásától, 1999-től kezdve Áment Lukács bencés atya, a pannonhalmi bazilika regens chorija vezeti. Gregorián és polifon egyházi kórusműveket szólaltattak meg.

Az est házigazdái léptek utolsóként színpadra, akiket megbízott karnagyuk, Király Katalin vezényelt. Repertoárjukon Szent Márton-énekek mellett egyházi művek szerepeltek a régi koroktól a legújabbakaig, Palestrinától Szokolay Sándorig.

A tatai és a szombathelyi kórus közös éneklése zárta az estet.

Fotó: Kiss Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria