Nyugat-Kanada püspökeit fogadta Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2017. március 29., szerda | 9:56

Nyugat-Kanada főpásztorai – összesen huszonhárom érsek és püspök – ad limina apostolorum látogatás keretében március 27-én, hétfőn délelőtt a Vatikánban találkoztak Ferenc pápával.

A keresztény hit az első európai gyarmatosítók révén jutott  a mai Kanada területére a 16. században. Québec városának alapításával 1608-ban kezdődött a térség evangelizálása, főként francia szerzetesrendek közreműködésével. Ez magyarázza a régió első nevét (Új-Franciaország) is. A ferences, a jezsuita, az orsolyita és a Szent József betegápoló rend tagjai iskolákat, kórházakat és szemináriumokat alapítottak. Ebbe az alapító munkába kapcsolódott be két helyi alapítású női rend: a Marguerite Bourgeoys által 1658-ban alapított Miasszonyunk kongregáció és a Marie-Marguerite d’Youville által 1737-ben létrehozott szerzetesközösség, melynek tagjait „szürke nővéreknak” is nevezik.

1658-ban nevezték ki Kanada és az Egyesült Államok első apostoli vikáriusát François de Montmorency-Laval személyében. Az egyházszervező munka sok fáradsággal, szenvedéssel és áldozattal is járt. 1642 és 1649 között az indián törzsek hat jezsuitát és két világit öltek meg, akiket Brébeuf Szent János és társai, kanadai vértanúk néven 1930-ban avattak szentté.

Amikor a franciák Kanadában vereséget szenvedtek az angoloktól, brit uralom alá került a terület, de szemben az angolföldön honos törvénnyel, innen nem száműzték a katolikusokat. Amikor a brit királyságban elismerték a katolikus egyházat a 19. század elején, erőteljes evangelizálás indult meg az Atlanti-óceántól a Csendes-óceán partjáig. 1826-ben alapították Kingstone érsekségét, 1841-ben jött létre a torontói egyházmegye, egy évvel később pedig Halifax püspöksége. A csendes-óceáni partok mentén 1873-ban alapították Vancouver érsekségét. A 19. század nagy európai bevándorlásai során keleti rítusú katolikus eparchiák sora született: az ukrán, a szlovák, az örmény, a melkita, a szír és a szír-malabár egyházak közösségei.

A kanadai katolikus egyházhoz jelenleg 17 érsekség és 44 egyházmegye tartozik, és mellette jelen van keleti rítussal egy főeparchia, nyolc eparchia és egy keleti rítusú apostoli exarchátus.

A Kanadai Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mind a latin, mind a keleti rítusú katolikus egyházmegyék és eparchiák felszentelt érsekei és püspökei. Tekintettel az ország hatalmas kiterjedésére, a püspöki kar négy regionális részből áll, melyek: a nyugati, az ontariói, a québeci és az atlanti regionális püspöki gyűlés. II. János Pál pápa három alkalommal is felkereste a kanadai katolikus egyházat: 1984-ben, 1987-ben, és végül a 2002-es torontói ifjúsági világtalálkozó alkalmából. Jelenleg a 36 milliós Kanada lakosságának 44 százaléka, mintegy 16 millió fő katolikus.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria