Öt felekezet együtt készül az ünnepekre Győr-Újvárosban

Hazai – 2016. december 2., péntek | 14:25

Győr-Újváros öt templomának közösségei november 25-től ismét együtt ülik meg az adventet, illetve a hanukát, a fények ünnepét.

Az Öt Templom Advent elnevezésű rendezvény gyülekezeti alkalmaira, koncertjeire, előadásaira, várostörténeti sétáira felekezeti hovatartozástól függetlenül várnak mindenkit. A győr-újvárosi evangélikus, görögkatolikus, katolikus, református és zsidó hitközség az ünnepekre való készülődés jegyében először 2011-ben tárta ki az ugyanabban az utcában lévő templomainak kapuit.

December 4-én a zsinagógában a Szent Efrém Férfikar Szokolay Dongó Balázs közreműködésével Bartók férfikarra írt kórusműveit szólaltatja meg. Hagyomány a rendezvény történetében a családi koncert, amelynek ezúttal Ferenczi György és két lánya lesz a főszereplője december 9-én. Másnap a görögkatolikus templomban Petrás Mária ad elő csángó ünnepváró énekeket, a művészt Sipos Mihály prímás kíséri. December 14-én a felújított evangélikus Öregtemplomban az osztrák Federspiel trombitaegyüttes adja elő karácsonyi műsorát.

A Makám együttes Mennyei szép hajnal című estje december 21-én lesz a református templomban. A zenei produkciók mellett tárlatok is várják az érdeklődőket: Rutkai Bori Majd ha piros hó esik című kiállítása december 4-én nyílik meg a zsinagógában. Ugyanitt lesz látható a reformáció emlékéve alkalmából a budapesti Kálvin térre készülő köztéri installáció tervdokumentációjából összeállított tárlat is.

A Menház állandó zsidó vallás- és helytörténeti kiállításában különleges tárlatvezetést tartanak előre meghirdetett időpontokban. Szintén a Menház ad otthont a fesztivál két színházi darabjának: a MárkusZínház Grand Hotel című december 2-i előadásának, amely Rejtő Jenő műve alapján íródott, valamint 18-án este a Barboncás társulat Lugosi Béla életét feldolgozó produkciójának.   

Az Öt Templom Advent keretében Győr-Újváros templomait bemutató várostörténeti séták is indulnak, a helyi zeneiskolák pedig templomi műveket bemutató koncerteket adnak. A Győri Zsidó Hitközség december 29-én tartja a hanuka ünnepét, amelyen a gyertyagyújtást klezmer dalok követik majd. A zsidó és a keresztény kultúra bemutatására törekvő fesztivál programjai december 29-ig tartanak Győr-Újvárosban.

Forrás: MTI

Fotó: Iránymagyarország.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria