Ötödik tanévét kezdte meg a Sója Miklós-iskola a nyíregyházi Huszár-telepen

Hazai – 2015. szeptember 3., csütörtök | 14:49

Augusztus 29-én, Keresztelő Szent János próféta vértanúságának ünnepén tartották a nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tanévnyitó ünnepségét – adta hírül a Nyíregyházi Egyházmegye.

Az eseményen részt vett Orosz Atanáz püspök is, aki a tanévkezdő imádság után példaként állította a kisdiákok elé Keresztelő Szent Jánost. Mint mondta, ő kész volt a legnagyobb nehézségek közepette is kitartani, s végül életét adni az igazságért.

Mező-Halász Krisztina, az intézmény igazgatója beszédében rávilágított arra, hogy az elmúlt négy év küzdelmei korántsem voltak hiábavalók, hiszen idén már felső tagozatot indított az intézmény: a legelső elsősök most léptek 5. osztályba. Az idei tanévtől új, tágas helyiség teszi lehetővé a kényelmesebb étkezést minden diák számára. Az igazgatónő a korábban Máriapócson átvett kitüntetését, a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát az iskolának ajánlotta, annak a közös erőfeszítésnek az elismeréseként, mely e falak között folyik.

Az ünnepség végén Atanáz püspök külön áldásban részesítette a tanárokat, gyerekeket és szüleiket.

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria