Peppino, aki felajánlotta életét az Úrnak

A Torre Annunziata-i Szentlélek-plébániatemplomban nyugszik az 1941-ben, 13 évesen elhunyt Giuseppe Ottone. „Ennek a fiúnak az életét sokan meg fogják ismerni” – fejezte ki reményét Don Sergio Rossetti, a Szent Megváltó-templom plébánosa Castelpaganóban (Benevento megye), ahol Peppino született 1928. március 18-án, és ahol négy nappal később megkeresztelték. „Mivel a kisfiú szexuális erőszakból fogant, az anyja úgy döntött, hogy nem tartja meg őt. Úgy került a beneventói árvaházba, hogy csak néhány apró holmi volt rajta: egy vászon öv, pelenka és egy sapka” – idézte fel a lelkipásztor.

A gyermeket nyolc hónapos korában Maria Capria gondjaira bízták, aki később örökbe is fogadta. Maria egy tisztítóban dolgozott, férje, Domenico Ottone pedig pincér volt. Mivel nem lehetett gyerekük, örökbe fogadták a kis Peppinót (ahogy az ismerősei hívták). A család előbb Nápolyban, majd Torre Annunziatában lakott.

„Peppino nagyon szerette a nevelőanyját, akinek kényelmes életet ígért, vigaszul a sok megaláztatásért és sérelemért, amit a nevelőapjától el kellett viselnie” – mondta el Don Sergio. Valójában az örökbefogadó szülők között nagyon feszült volt a kapcsolat: a férj lobbanékony és erőszakos volt, és a kisfiú igyekezett megvédeni nevelőanyját, amikor a férfi részeg volt. A hite adott neki erőt. 1935. május 26-án lett elsőáldozó, nagy odaadással fordult Jézus és Mária Szent Szíve felé, és tisztelte a Pompejiben őrzött Rózsafüzér királynője-kegyképet. Gyakran ment kerékpárral vagy gyalog a szentélybe, ahol elmerült az imádságban. De ez a szemlélődés tettekre sarkallta.

A castelpaganói plébános hozzátette: „A szegények voltak a legjobb barátai. Minden reggel odaadta a reggelijét egy idős bácsinak, aki már várta, és gyakran odaadta az ebédjét is, ha valakinek szüksége volt rá; néha meghívott az otthonába néhány kevésbé szerencsés embert.”

Giuseppe a haditengerészet tisztje szeretett volna lenni, de más lett a sorsa. A nevelőanyjára két nagyon nehéz műtét várt Nápolyban, és a fiú félt, hogy elveszíti. Ez nagy próbatétel volt a számára. 1941. február 3-án, azon a napon, amikor Mariát meg kellett műteni, Peppino határozottan kimondta azt, amire már oly gyakran gondolt: felajánlotta magát az Úrnak az anyja helyett. Ahogy a Torre Annunziata-i corso Vittorio Emanuelére ért néhány barátjával, a földön a pompeji Szűzanya képét találta, fölvette, megcsókolta, és azt mondta: „Madonnám, ha anyámnak meg kell halnia, vigyél helyette engem.”

Ezek voltak az utolsó szavai, majd elsápadt, elvesztette az eszméletét, és nem is tért magához többé. Sietve vitték a kórházba, és üzentek az anyjának, aki addigra már sikeresen túlesett a két műtéten, és ismerte az örökbe fogadott gyermek betegségeit. Egész éjjel imádkozta az ágya mellett a rózsafüzért, de reggel négykor Peppino meghalt. Jézus elfogadta a kis mártír áldozatát, és elvitte a lelkét a fénybe, míg Maria teljesen meggyógyult, és egészen 1983-ig, 88 éves koráig élt.

A kis Giuseppe szentségének híre gyorsan elterjedt az egész városban. A boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakasza 1975. március 4-én zárult le, és most sokan abban reménykednek, hogy Giuseppét hamarosan az oltárra emelhetik.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír