Piarista nővérek fogadalomtétele Nagykárolyban

Megszentelt élet – 2015. március 19., csütörtök | 17:05

Nagykárolyban március 18-án, a Kalazanci Szent József-templomban tartott ünnepi szentmise keretében fogadalomtételével és beöltözésével a Piarista Nővérek Kongregációjának tagja lett Tóth Borbála, és megújította fogadalmát Ágnes nővér – tájékoztat a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye.


KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke, a szentmise főcelebránsa köszöntőjében kiemelte: advent első vasárnapjával Ferenc pápa az egyház számára meghirdette a megszentelt élet évét. Maga is szerzetes lévén, szerzetes testvéreit és nővéreit arra hívja, hogy hálával tekintsenek a múltra, szenvedéllyel éljék a jelent, és reménységgel öleljék át a jövőt.

„A szerzetesi hivatás tanúságtétel a nagy és egyetemes egységről és harmóniáról, Isten szeretetéről és feltétlen uralmáról életünk és az egész világmindenség felett. Ma itt, a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomban örömmel ünnepeljük a piarista szerzetes nővérekkel Boldog Celestina Donati anyát, rá emlékezve, aki Kalazanci Szent József lelkiségében lett a Piarista Nővérek Kongregációjának alapítója. Örömünket növeli a szerzetesi fogadalomtétel és beöltözés” – mondta Schönberger Jenő.


Az evangélium felolvasása után kezdődött meg a Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér fogadalmának egy évre történő megújítása: felolvasta, majd az oltáron aláírta a fogadalom szövegét tartalmazó iratot. Ezután következett Tóth Borbála első fogadalomtételének és beöltözésének szertartása.


Vereb Zsolt piarista szerzetes, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója szentbeszédében hangsúlyozta: „Mi haszna a sónak, ha ízét veszti? A lámpást sem azért gyújtják, hogy véka alá tegyék... A hegyre épült város sem rejthető el... Ugyanígy egy szerzetesnek is, mint a sónak, ízesnek kell lennie, mint a gyertyának, világítania kell a sötétben, és nem rejthető el.”

„Nehezen értelmezhető, sok aggodalomra okot adó korunkban nagyon is szükségünk van az Isten kegyelmére, a racionális józanságra és tisztánlátásra. Nem holdvilág-kanalazó, álmodozó, a múltbéli hagyományok farvizén utazó keresztényekre van szükség, hanem olyan szentekre, akik olyan nagyok, hogy a lábuk egészen a földig ér. Nem kétségbeesett jajveszékelőkre van szükség, hanem tettre készekre, akik bíznak az isteni gondviselésben és irgalomban, akik derűvel, humorral, jókedvvel, szentséggel fáradhatatlanul mosolyogják bele a világba Isten szeretetét. Minden kornak megvannak a hiteles apostolai, és ilyen volt az ezerötszázas évek végén, az ezerhatszázas évek első felében Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója, és ilyen volt az 1848-ban született Boldog Celestina Donati anya is” – mondta az igazgató.


A prédikációt követően Tóth Borbála az általános elöljáró kezébe tette le egy évre szerzetesi fogadalmát, az oltáron aláírták a fogadalom szövegét tartalmazó iratot. Schönberger Jenő püspök megáldotta a szerzetesi ruhát, amit Borbála nővér magára öltött, végül pedig átvette a keresztet és a piarista nővérek családjának konstitúcióját. Ezután a nővérek mind megújították fogadalmukat.

Az ünnepségen jelen volt Anna Lucia D’Ospina, a rend generálisa, Maria Pia Boccacci és Angela Maria Franega főnővér, Labancz Zsolt, a piarista rend magyarországi tartományfőnöke, a magyarországi Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának újraválasztott elnöke, Ruppert József, a romániai piarista rendtartomány megbízott felelőse, valamint Vereb Zsolt, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója.


Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria