Reklámozzuk a karácsonyt!

Nézőpont – 2015. november 28., szombat | 20:30

A megtestesülés örömhíre minden emberre tartozik. Ezért a karácsonyi ünnepek előkészítése előtt érdemes néhány fogást eltanulni, hogy hogyan lehet ezt az üzenetet még hatékonyabban átadni. Csigi Péter írását adjuk közre, mely a Pécsi Egyházmegye honlapjának Vadfüge rovatában jelent meg.


Angliában a karácsonyi szezon beköszöntének biztos jele a John Lewis áruházlánc karácsonyi reklámfilmjének bemutatása. 2007 óta hagyománnyá vált, hogy e nagy múltú kereskedelmi lánc kétperces hirdetése adja meg az ünnepi előkészület alaphangját. Ezekben a kis filmekben nem azon van a hangsúly, hogy mit árulnak, hanem a vásárlókat érzelmileg megragadva kívánnak a karácsonyra hangolni.

Matthew Pittam atya a Catholic Herald című brit hetilapban megjelent írásában úgy gondolja, hogy az egyháznak is volna mit eltanulnia az alaposan megtervezett és gondosan kivitelezett kampányból, amikor a karácsonyi ünnepek előkészítése egyre sürgetőbb feladattá válik. Jézus is megállapította, hogy „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál” (Mt 16,8b). Lássuk tehát előbb magát a filmet, majd Pittan atya nyomán néhány jó tanácsot.

1. Ragadd meg a szentimentálist!

A reklámok kitalálói pontosan tudják, hogy mi az, ami hat, és nem félnek attól, hogy hassanak az érzelmekre. A karácsony kétségkívül a nosztalgiáról szól. Az emberek szeretik, ha az ünnep meghittségét előcsalják belőlük. Éppen ezért nem tanácsos, hogy a karácsony a zenei vagy liturgikus újítások alkalma legyen. Az emberek várják, hogy a jól ismert szövegekkel és dalokkal találkozhassanak.

2. Az „Aszta!” élmény

A nagy áruházak évről évre rengeteget áldoznak arra, hogy az üzleteiket karácsonyi díszbe öltöztessék. A templomok nyilván nem tudnak versenyre kelni ezzel a fajta látványvilággal, de fontos, hogy a templomok karácsonyi dekorációja is harmóniát mutasson, és ízléses legyen. A különleges hangulat megteremtésének egyik kevésbé költséges eszköze lehet a gyertyafény, amely egyszerre áraszt méltóságot és meghittséget a téli éjszakában. Természetesen közben nem szabad megfeledkezni a felolvasókról és a látásukban akadályozottakról sem.

3. Ismerd a célközönséget!

Karácsonykor sokan vesznek részt olyanok a szertartásokon, akik nem rendszeres látogatói az adott templomnak, vagy egyetlen templomnak sem. Ezek az emberek nincsenek tisztában a helyi szokásokkal, mégis őket is meg kell tudni szólítani. A szentbeszéd vagy az egyetemes könyörgések megfogalmazása során érdemes belegondolni abba, hogy az vajon érthető lesz-e mindenki számára vagy csak a „beavatottaknak”.

4. A zene

Egy hatásos reklámfilm elengedhetetlen része a megfelelő zeneszám kiválasztása. A dallam megül az ember fülében, és az érzelmek fokozásában is fontos szerepe van. Karácsonykor az emberek legszívesebben a hagyományos karácsonyi énekeket fogadják a templomban. Nem jelenti ez azonban azt, hogy ezeket ne jól megválogatva és csak úgy, megszokásból énekeljük el. Legjobb, ha orgona kíséri ezeket a dalokat, ezért karácsonyra mindenképp jó kérni valakit, aki el tudja játszani ezeket a dalokat orgonán.

5. Mikor is?

A karácsonyi szertartások időzítése kulcskérdés. A kereskedelemben minden üzlet egyértelművé tesz a nyitvatartását és külön az ünnepi nyitvatartási rendet. Különösen fontos az, hogy a nem rendszeres templomba járók tudomást tudnak-e szerezni a misék időpontjairól. A szóbeli hirdetéseken túl a faliújságokon és hirdetőtáblákon, a szórólapokon, a helyi lapokban vagy képújságban, a weboldalon és a Facebook-oldalon megjelenő üzenetek tartalmukban és küllemükben legyenek egyformák, és a megfogalmazásuk lehetőség szerint legyen hívogató.

6. „Tudatosan semmit értéken alul” (A John Lewis jelmondata)

A vásárlás során szerzett tapasztalat és elégedettség vezet el ahhoz, hogy a vevő újra és újra visszatérjen a boltba. Fontos az is, hogy az ember azonosulni tudjon az üzlet márkájával, és úgy érezze, ott olyat kap meg, amit másutt nem. Jó volna, hogyha a karácsonykor a templomba betérő emberek jó érzésekkel tudnának hazamenni, mert a karácsonyi misén nyugodt, összeszedett és imádságos légkör vette körül őket. A karácsony a legkevésbé az a pillanat, amikor az egyház a szigorú és rendreutasító arcát kell, hogy mutassa.

7. Átadni az üzenetet

Fontos, hogy a karácsonyi igehirdetésnek világos üzenete legyen. Ez nem a hosszú okfejtések és a maratoni beszédek ideje. Kár volna elvesztegetni azt a lehetőséget, hogy tömött templom előtt beszélhetünk.

8. Ne zsémbelj!

Bármennyire is nagy a kísértés, nem lehet kipellengérezni azokat, akik csak karácsonykor jönnek el misére. A zsörtölődés és a feddés helyett inkább a köszöntésre és az elfogadásra kell a hangsúlyt helyezni. Ugyanakkor nem szabad megkerülni az áldozás problematikáját. A vallásukat nem gyakorlók és a jelen lévő nem katolikusok joggal várhatják az iránymutatást, hogy mitévők legyenek. Nem kell a kérdést túlbonyolítani, csak egyszerűen és világosan elmondani, hogy kiknek van a szentáldozás.

A John Lewis 2015-ös reklámfilmje azt hangsúlyozza, hogy a karácsonyban mennyire fontos az előkészület, a tervezés, a kommunikáció, a kreativitás, az érzelmek és a világos üzenet. A karácsonyi szolgálattevők szeme előtt ezzel szemben sokszor csak a december 26-a este lebeg célként. Pedig a megtestesülésről szóló örömhír sokkalta nagyobb, mint amiről a legjobb reklámszakember valaha is álmodott, és mi arra vagyunk hivatva, hogy ezt adjuk át a világnak.

Fotó és videó: John Lewis

Csigi Péter

Kapcsolódó fotógaléria