Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozójáról a Vatikánban

Ferenc pápa – 2016. február 6., szombat | 15:16

Február 5-én zsúfolásig megtelt a Vatikáni Rádió Marconi sajtóterme. Alberto Gasbarri, a pápai utak vatikáni szervezője adott tájékoztatást Ferenc pápa mexikói útjáról. Bombameglepetésként hatott, hogy Alberto Gasbarri bejelentette Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka havannai találkozóját.

A három helyszínen – Rómában, Havannában és Moszkvában – péntek délben egyszerre bejelentett eseményt gondos és hosszú előkészítő munka előzte meg. A két fél által jegyzett hivatalos közlemény arról szól, hogy ez a találkozó „Isten kegyelme révén” jön létre. Benne rejlik mindaz az erőfeszítés, mely a keresztényeket Jézus kérése nyomán egymás keresésére és a köztük fennálló eltérések legyőzésére indította. Ez a szándék most találkozott egymással.

Katolikus részről a II. vatikáni zsinat ökumenikus tanítása jelölte ki az utat. Ezen haladt VI. Pál pápa, amikor 1964-ben találkozott Athenagorasz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával a zsinat során és egy évvel később, 1965-ben a Szentföldön. Ezt az utat építette tovább II. János Pál pápa, aki Európa két tüdejéről beszélt, a nyugati, latin és a keleti keresztényekéről.

Kirill pátriárka február 11-én érkezik Havannába, hogy onnét továbbindulva hivatalos látogatást tegyen Dél-Amerikában, ahol felkeresi az ottani ortodox egyházakat. Ennek az útnak az első állomása Kuba, ahol szintén találkozik a helyi ortodox keresztény közösségekkel és vezetőikkel. Ezt az utat „keresztezi” térben és időben Ferenc pápa útja Mexikóba február 12-től 18-ig. Arról van tehát szó – hangsúlyozta Alberto Gasbarri pápai útimarsall –, hogy a római pápa és a moszkvai pátriárka előtt most egy találkozás lehetősége adódott, amit ezúttal mindkét fél elfogadott, mert alkalmasnak és érettnek tartották az időt és hozzá a helyszínt, a semleges Kubát.

Alberto Gasbarri pápai útimarsall elmondta, hogy már II. János Pál pápa alatt kétszer is körvonalazódni látszott a hasonló találkozás lehetősége. Először Pannonhalmán, aztán az osztrák Heiligenkreuzban folyt előkészület a nagy ökumenikus találkozóra, de akkor, úgy látszik, az idő még nem volt erre teljesen érett.

A mostani találkozásra a havannai José Martí repülőtéren kerül sor, melynek minden részletében megegyezett a három fél, a kettős egyházi delegáció és a házigazda kubai kormány. Raul Castro kubai államelnök fogadja személyesen Ferenc pápát, aki iránt nagyon elkötelezett, hiszen az ő segítségével tudott kijutni a karib-tengeri ország az ötven éve tartó embargós elszigeteltségéből. Másfelől a politikai kötés miatt ötven éven át szoros szálak fűzték össze Havannát és Moszkvát még a Szovjetunió fennállása idején. Sajátos módon éppen ez a kettős érdekeltség ad közös találkozópontot a házigazdák számára, akiknek óriási presztízs esemény lesz Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozója Havannában, melyre február 12-én, jövő pénteken helyi idő szerint kora délután két órakor kerül sor.

A találkozásnak helyet adó repülőtéri aulába egyszerre lép be a két vallási vezető és az üdvözlések és köszöntések után kétórás magánbeszélgetésre lesz lehetőségük, melyet orosz és spanyol tolmácsok fordítanak szinkronban. A magánbeszélgetést követően átvonulnak egy szomszéd terembe, ahol aláírnak egy közel tíz oldalas közös közleményt, mely a római katolikus és az orosz ortodox egyház egységtörekvéseit fogalmazza meg. Ezután kerül sor az ajándékok cseréjére, majd szabadon rögtönzött beszéddel értékelik a történelmi eseményt.

Ferenc pápa repülőgépe kubai idő szerint este fél hatkor indul tovább Mexikó felé. Minthogy ezt a találkozót utólag kellett beiktatni a már kész programba, ezért Ferenc pápa három órával korábban indul Rómából, hogy az eredeti terv szerinti időpontban érkezzen meg Mexikóba.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria