Nemzetközi ifjúsági konferenciát rendeztek Riótól Krakkóig címmel

Nézőpont – 2014. április 16., szerda | 11:08

Az MKPK Ifjúsági Bizottságának tudósítását közöljük a konferenciáról.

Éppen harminc éve virágvasárnapon adta át Boldog II. János Pál pápa a Szent Péter téren a fiataloknak az „ifjúsági keresztet”, azzal a szándékkal, hogy az körbejárja az egész világot, s ezzel a gesztussal útnak indította az ifjúsági világtalálkozók sorozatát is.

Ezért kapott az idei virágvasárnapon különös hangsúlyt az a pillanat, amikor a tavalyi világtalálkozó szervezőinek képviseletében érkezett Rio de Janeiró-i fiatalok átadták a zarándokkeresztet a 2016-os rendezvény előkészítőinek, a krakkói egyházmegye ifjúságát képviselőknek.

Természetesen nem véletlen, hogy erre az eseményre hagyományosan éppen a nagyhét kezdetén kerül sor, hiszen Boldog II. János Pál pápa ezt a napot az ifjúság világnapjává nyilvánította. Az ő bátor, és az ifjúság nagy eszmények iránti érzékenységét jól ismerő lelkületére jellemző, hogy nem akarta leegyszerűsíteni hitünk titkait a fiatalok számára, hanem épp annak legmélyebb és legsúlyosabb jelével, a kereszttel való találkozásra hívta meg őket. (A pápa által adományozott kereszt világméretű zarándoklatához 2003-ban társult a Szűzanya ikonja is.)

II. János Pál pápa azt kívánta, hogy virágvasárnap a katolikus egyházban mindenütt váljék az ifjúság ünnepévé, kiemelve azt a liturgiában is megjelenő tényt, hogy a lélekben már keresztútjára készülő Jézust ekkor még hozsannával köszöntő tömegben a Szentlélek a fiatalok szívében tudta leginkább felébreszteni az Isten Fiának, Dávid Fiának igazi mivolta iránti érzékenységet.

A pápa szándékának megfelelően évről évre ezen a napon a világ sok egyházmegyéjében a püspök, így Rómában a pápa köré is összegyűlnek egyházmegyéjének fiataljai, hogy megvallják és elmélyítsék hitüket Krisztusban. Mivel azonban Róma az egyetemes egyház központja is, ezért a Szent Péter téren – az ifjúsági világtalálkozók ciklusaihoz igazodva – két-három évenként világméretűvé tágul ez az egyházmegyei ünnep. Így történt ez most is, a brazil és lengyel fiataloknak, valamint az ifjúsági pasztoráció világ minden részéről összegyűlt felelősei jelenlétének köszönhetően.

A Világiak Pápai Tanácsa ugyanis, mely az ifjúsági világtalálkozók központi szervezője, egy évvel a lezajlott rendezvény után – mely ezúttal Rio de Janeiróban volt – minden alkalommal összehívja a munkájukat éppen lezáró szervezőket, az ifjúságpasztoráció nemzeti koordinátorait, a fiatalokkal foglalkozó nagy mozgalmak képviselőit és a következő világtalálkozó ilyenkor már javában zajló előkészítésén dolgozókat – jelen esetben a krakkóiakat –, hogy kiértékeljék a szervezés tapasztalatait, hálát adjanak a kegyelemért, mely ezeken az alkalmakon mindig megmutatkozik, és irányt adjanak a következő rendezvény szervezésének. Ez a nagy nemzetközi ifjúságpasztorációs konferencia mindig a virágvasárnapot megelőző napokban zajlik, és a világtalálkozók keresztjének a pápa ünnepi szentmiséjén történő ünnepélyes átadásával végződik.

De nemcsak az első nap, a lezajlott események kiértékelése, és a második, a következő világtalálkozó szervezőinek bemutatkozása fontos ilyenkor, hanem a harmadik is, mely egyfajta világméretű ifjúságpasztorációs tanulmányi napnak is felfogható. Ennek keretében az idei alkalommal Joseph Clemens, a Világiak Pápai Tanácsának titkára tartott átfogó előadást a világtalálkozók eddigi három pápájának, Boldog II. János Pálnak, XVI. Benedeknek és Ferenc pápának az ifjúságra irányuló felfogásából, kimutatva, hogyan épül szervesen egymásra tanításuk és gyakorlatuk ezen a téren is.

Ezt követően Hol vagy, Egyház?! címmel három tanúságtételt hallgathattak meg a résztvevők. Daniel Ange atya, a Jeunesse Lumière mozgalom alapítója a mai kor fiatal keresztény vértanúira hívta fel a figyelmet. Chiara Ammirante, a Nuovi Orizzonti közösség létrehozója a nagyvárosok legelesettebb fiataljai, a kábítószerfüggők és börtönviseltek körében végzett elkötelezett munkájának történetét és távlatait vázolta fel követésre lelkesítő lendülettel. Dr. Bernhard Meuser, a YOUCAT ifjúsági katekizmus létrehozásának egyik fő szorgalmazója és társszerzője pedig azt mutatta be, miképp született és hogyan lehet a fiatalok körében végzett evangelizáció eszköze ez a könyv, melyet a madridi világtalálkozón XVI. Benedek pápa személyes ajándékként kapott meg minden résztvevő fiatal.

A három nap, melynek fő moderátora a Világiak Pápai Tanácsa Ifjúsági Szekciójának újonnan kinevezett felelőse, a Katolikus Shalom Közösséghez tartozó brazil João Chagas atya volt, egyben lelki együttlétként is zajlott, hiszen a szentmiséken kívül a résztvevők a zsolozsma imádkozásában és közös szentségimádásban is Isten elé vitték a rájuk bízottakat, könyörögve az Egyház „fiatal arcának” teljesebb megnyilvánulásáért és az ifjúság evangelizációjának előrehaladásáért – kérve az ifjúsági világtalálkozók védőszentjeként is tisztelt Boldog II. János Pál pápa közbenjárását is. A konferencia liturgikus eseményei ugyanis „a fiatalok pápája” ereklyéjének jelenlétében zajlottak, így a három nap alatt a résztvevők leróhatták tiszteletüket előtte.

A virágvasárnapi szentmisében Ferenc pápa – aki a liturgia végén külön is köszöntötte a konferencia jelenlévő résztvevőit – egyszerű, de mélyre ható homíliájával a nagyhét belső megélésére biztatott, feltéve a mindannyiunkban feszülő kérdést: ki vagyok én a szenvedő Jézus előtt? A pápa arra hívta az őt hallgatókat, hogy merjenek úgy válaszolni e kérdésre, hogy beleélik magukat az evangéliumi személyek életébe. Az ünnepi szentmise végén a brazil fiatalok átadták lengyel társaiknak az ifjúsági világtalálkozók keresztjét, amelyet II. János Pál 30 évvel ezelőtt bízott rá a világ fiataljaira, hogy „hordozzák az egész világon mint Krisztus szeretetének jelét az egész emberiség iránt”.

Az ifjúság és az egyház közös útja pedig halad tovább. A lengyel szervezők és a Világiak Pápai Tanácsa jóvoltából a krakkói találkozó előkészületi folyamata során Magyarországra is eljut majd az ifjúsági világtalálkozók keresztje, amire utoljára 10 évvel ezelőtt volt példa. November első felében tölt majd két hetet hazánkban – végigjárva az egyházmegyéket – a kereszt és a Mária-ikon, mely Boldog II. János Pál pápa szándékának megfelelően nem szűnik meg a fiatalokat Krisztus szeretetének felismerésére segíteni, az egyház felnőtt tagjait pedig meghívni, hogy a krisztusian fiatalos lelkületet megújítva magukban újra elkötelezzék magukat arra, hogy hitelesen adják át az evangéliumi élet meghívását azoknak a nemzedékeknek, akik most lépnek az Isten melletti felelős döntés életszakaszába.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria