Rómában találkoztak az Olaszországi Magyar Katolikus Misszió munkatársai

Külhoni – 2015. szeptember 29., kedd | 8:00

Az Olaszországi Magyar Katolikus Misszió szeptember 26-án és 27-én harmadik alkalommal rendezte meg Rómában az Olaszországban élő magyar közösségek világi munkatársainak országos találkozóját.

A Bolognából, Firenzéből, Loretóból, Milánóból, Padovából, Palermóból és Parmából érkezett magyar munkatársak évek óta segítségére vannak Németh László főlelkésznek a szentmisék és az azt követő magyar találkozók szervezésében. Idei összejövetelük is jó alkalom volt a tapasztalatcserére, küldetésük tudatosítására, a szellemi és lelki feltöltődésre. A résztvevők szeptember 26-án felkeresték a Szent Callixtus-katakombát, majd meglátogatták Castel Gandolfóban a pápai kerteket. Délután Szentmártoni Mihály jezsuita szerzetes tartott előadást a Szent István Házban a lelki vezetésről, mások lelki segítéséről. A programon részt vett Komlóssy Gyöngyi római konzul is.

A találkozó a szeptember 27-i római magyar szentmisén való részvétellel zárult, amelyen a főcelebráns szintén Szentmártoni Mihály volt. A szentmisét követően a résztvevőknek Paczolay Péterrel, Magyarország új római nagykövetével való rövid személyes találkozásra is lehetőségük nyílt.

Fotó: Bókay László

Németh László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria