Rómában újabb egyházi intézményeket nyitnak meg éjszakára a hajléktalanoknak

Kitekintő – 2017. január 20., péntek | 13:13

Az elmúlt napokban két fedél nélküli ember halt meg az olasz főváros utcáin. A Szent Egyed közösség tagjai imavirrasztást tartottak az emlékükre január 19-én este a via Flaminián található Santa Croce-templomban.

A két hajléktalan asszony halála még inkább a társadalom peremére szorultakra irányította a figyelmet, sok római ember megmozdult az utóbbi napokban, a Szent Egyed (Sant’Egidio) közösség felhívására rengeteg takarót, hálózsákot vittek a központokba.

A közösség már január elején megnyitotta a Szent Kallixtusz-templomot a hajléktalanok számára. A templomban harminc ember éjszakázik. A Vatikán tulajdonában lévő trasteverei templom példáját követve azóta több szerzetesrend is megnyitotta kapuját a hajléktalanok előtt, köztük a Leonardo Murialdo által alapított kongregáció, ők a Szent Pál Pápai Oratóriumban fogadnak be hajléktalanokat.

E példák is azt bizonyítják, hogy lehet helyet készíteni és meg lehet védeni azok életét, akik a legjobban ki vannak szolgáltatva a télnek és a hidegnek.

Forrás: SantEgidio.org

Fotó: difesapopolo.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria