Rubinmisét ünnepelt Termeczky Jenő lazarista atya

Megszentelt élet – 2017. június 25., vasárnap | 17:30

A lazaristák 400. jubileumi évében ünnepli pappá szentelése 70. évfordulóját Termeczky Jenő CM. A hálaadó rubinmisét június 23-án, Jézus Szent Szíve ünnepén mutatták be Budapesten, a lazarista központi ház Szent Gellért-kápolnájában – tájékoztatott Bényei Botond CM.

A legidősebb, 95 éves rendtárs hálaadásába a Misszióstársaság Magyar Tartományának összes rendtagja és a Szent Vince Szeretet Leányai (Irgalmas Nővérek) is bekapcsolódtak a hívő közösséggel együtt.

Jenő atya meggyengült látása miatt Barta Szabolcs CM tartományfőnök atyával együtt mutatta be a szentmisét, melyen hálát adott az elmúlt hetven év kegyelmeiért és próbáiért.

Barta Szabolcs szentbeszédében kiemelte, hogy Jézus Szent Szívéhez kapcsolódva minden hívő kereszténynek törekednie kell a legjobb kapcsolatra Teremtőjével, és ha valami fennakadás van ebben, akkor elsőként a szívet kell megvizsgálni, hiszen onnan indul ki az élet, és szintén a szív az érzelmek fészke is. Ezért a tartományfőnök Jenő atyának és minden testvérének azt kívánta, hogy Istennek tetszően tudják továbbra is megőrizni szívüket és a belőle születő szándékaikat minden körülmények között.

A hálaadó szentmise után szeretetvendégséget tartottak a rendház udvarán.

Fotó: Misszióstársaság Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria