Scott és Kimberly Hahn: Minden érv Rómába vezet

Kultúra – 2015. május 17., vasárnap | 16:01

A protestánsból katolizált szerzőpáros az újra megtalált hit öröméről és az út gyötrelmeiről vall könyvében.

A kötet házaspár szerzője hosszú ideig élt protestáns keresztényként, abban a meggyőződésben, hogy a katolicizmus tévtanokat hirdet. Könyvükben arról a gyötrelmektől sem mentes zarándoklatról mesélnek, amelynek során a Szentírás alapos tanulmányozása révén felismerték, hogy Isten „szövetségi családja” a katolikus egyház.

Scott presbiteriánus családba született, az egyház és a vallás kezdetben csekély szerepet játszott az életében és a családjáéban is, és akkor is inkább szociális okokból, mint mélyen fakadó hitből. Amikor pedig érdeklődni kezdett a vallás iránt, protestáns környezetének hatására a kereszténység történetének legvonzóbb alakjai számára a nagy protestáns reformerek, Luther Márton és Kálvin János voltak. Presbiteriánus lelkészként és hittudósként szenvedélyes katolikus-ellenesség élt benne, ami abból a „jámbor” vágyából fakadt, hogy segítsen a katolikusoknak, hogy valódi keresztények lehessenek. Scott feleségének, Kimberlynek az édesapja presbiteriánus lelkész volt, csakúgy mint nagybátyja és az öccse. Imádságos légkörben nőtt fel, „borsón és krumplin kívül Isten igéjével tápláltak.” – olvasható a kötetben. Családjának egymás és az Úr iránti szeretete az ő hitének is rendkívül erős alapja lett.

A házaspár tagjai közül Scott katolikusellenessége rendült meg először, amikor a Szentírás és az egyházatyák minden részletre kiterjedő tanulmányozása közben döbbenten és rémülten volt kénytelen szembesülni azzal, hogy a katolikus egyház egyik helyes választ kínálta a másik után. Így átolvasva a Zsidóknak írt levelet és János evangéliumát, megértette, hogy a liturgia és a szentségek lényegi részét képezik Isten családja életének. A szövetség kérdését illetően pedig Scott megállapítja: „Amikor Krisztus megkötötte velünk az Új Szövetséget, akkor az sokkal több volt egy egyszerű szerződésnél vagy olyan jogügyletnél, amelyben Ő elveszi a bűneinket és megigazulttá tesz, ahogy Luther és Kálvin értelmezte.” Ez a magyarázat, bár igaz, mégis csak keveset tár fel az evangélium teljes igazságából. Scott presbiteriánus lelkészként felismerte, hogy az „Új Szövetség új, világméretű családot hozott létre, amelyben Krisztus azzal, hogy megosztotta velünk saját istenfiúságát, Isten gyermekeivé tett minket. Mint szövetségi aktus a megigazulás azt jelenti, hogy Isten fiaiként és leányaiként részesülünk Krisztus kegyelmében; s a megszentelődés azt jelenti, hogy részesülünk a Szentlélek életében és erejében.” Ennek fényében pedig Isten kegyelme sokkal több, mint isteni jóindulat, „az Ő életének valóságos ajándékozása az istenfiúságban.” Scott Hahn szerint Luther és Kálvin kizárólag a bírósági tárgyalótermekben használatos terminológiával élt ennek magyarázatára. Ő azonban kezdte megérteni, hogy Isten „sokkal több, mint egyszerű bíró – Ő a mi Atyánk… Az Új Szövetség sem tárgyalóteremben köttetett, hanem családi körben ajándékozta nekünk Isten.”

Scottra presbiteriánus teológusként sokkolóan hatott az is, hogy a Biblia elmélyült tanulmányozása során világossá vált számára: a „sola fides” – az egyedül hit által való üdvözülés – tanát Pál apostol soha nem tanította, márpedig Luther és Kálvin gyakran hangoztatta, hogy ez az a cikkely, amelyen áll vagy bukik az egyház. A „sola fides” volt a reformáció materiális alapelve, Scott pedig arra a meggyőződésre jutott, hogy ez nem igazolható a Szentírásból. Ugyanígy, a reformáció másik alapvető jelszava – „sola scriptura”, egyedül a Biblia tekintélyére támaszkodunk – sincs benne a Bibliában. „Csak néztem és kivert a hideg veríték” – idézi fel a pillanatot Scott Hahn, amikor szembesült mindezzel. Az egyéb, sokat vitatott kérdésekben – Mária-tisztelet, a pápai tévedhetetlenség vagy a gyermekkeresztség – is a katolikus egyház tanítását tette magáévá, s mindezek a felismerések arra késztették, hogy feladja presbiteriánus lelkészi hivatását, mert „hinni, érteni, tanítani és szeretni akartam mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott az Ő Igéjében.”

Scott felesége, Kimberly tanulmányai során ugyancsak szembesült azzal, hogy a fogamzásgátlás vagy a felelős családtervezés terén a katolikus egyház álláspontja a követendő. Ám Kimberly lelkében olyan mélyen belegyökerezett a katolicizmus iránti ellenszenv, hogy amikor felismerte az alapvető igazságokat, azok nem megnyugvással töltötték el, hanem ingerültséggel, s fogadkozott: „Nem, én akkor is kitartok, és remélem, Scott is visszatalál az igazsághoz.” Kimberly irtózott még annak gondolatától is, hogy katolikus hitre térjen. Mindennek következtében bizalomra épülő házasságuk alapjaiban rendült meg. Kimberly úgy érezte, elhagyta „az Úr öröme”, és ez a keserves állapot évekig tartott nála. „Úgy éreztem, mintha egy fal meredne előttem, nem tudnám, hogy jussak át rajta, és abban sem lennék biztos, egyáltalán meg akarom-e próbálni.” Végül azonban Kimberly rengeteg gyötrődés, ima, Scott hiteles tanúságtétele és több tragédia – a házaspárnak négy gyermeke született, de Kimberly húga ötször elvetélt, ő maga kétszer, egyik gyermekük majdnem meghalt – után jutott el a felismerésre, hogy a katolikus egyház „többet jelent a korábbiaknál igazabb és gazdagabb tanítások gyűjteményénél, az egyház élő, lélegző entitássá válik, s hozzám hasonló gyarló emberekből áll, akik betegek, és orvosokra van szükségük, s mindeközben ott ragyog rajtuk Isten nagy-nagy dicsősége.” Kimberly így vall megkeresztelkedéséről: „helyreállt az egységünk Scottal, helyreállt a szolgálatunk, és felfrissült a családunk.”

Scott és Kimberly Hahn meggyőződése, hogy az imádságos lelkületű, folyamatosan tanuló és szentségi életet élő katolikusoknak „aktívan kell apostolkodniuk is, bármilyen élethelyzetben vannak is: otthon, a munkahelyen, a piacon, de főképp a családban és a barátok közt.”

(Scott és Kimberly Hahn: Minden érv Rómába vezet, Szent István Társulat, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria