Stift Zoltán kiállítása a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. december 19., péntek | 19:58

December 17-én Stift Zoltán, művésznevén Angelico atya előadása és kiállítása gazdagította a Premontrei Gimnázium karácsonyi készületét. Az új evangelizációhoz új utakat kereső művészetét mutatja be a január 9-ig látható tárlat az egykori alma materben. A Szombathelyi Egyházmegye tudósítása.

Stift Zoltán, művésznevén Angelico atya volt december 17-án egykori iskolája, a szombathelyi Premontrei Gimnázium vendége. Saját munkájáról, papi hivatásáról tartott előadást a diákságnak. Evangéliumi eseményeket, szereplőket bemutató képeiből kiállítás nyílt a gimnáziumban.

Bemutatkozásában elmondta, a papi hivatás és a művészet már gyermekkorában vonzotta. 1993-ban szentelték pappá, 1994–től négy éven át Rómában a Pápai Magyar Intézet növendéke volt, a Gregoriána Egyetemen erkölcsteológiai licenciátust szerzett, majd 2000-ben az Angelicum Egyetemen doktorált.

Az elmúlt két évtizedben több helyen szolgált, 2006 augusztusától Budapesthez kötik feladatai. 2011 augusztusától 2013 augusztusáig Budapesten, a Vatikáni Nagykövetségen az apostoli nuncius személyi titkára volt, jelenleg pedig börtönlelkészként dolgozik.

Lelkipásztori munkájában fontos szerepe van a grafika és a kerámia területén megmutatkozó művészi adottságának. Masszi Ferenc grafikus és Vollnhofer Mária ikonfestő segítette a rajzkészségének kibontakozásában. Kezdettől fogva példaképének tekintette az itáliai domonkos szerzetest, Fra Angelicót (1387–1455), a firenzei Szent Márk-kolostor, a vatikáni Szentségi Kápolna és V. Miklós pápa kápolnájának festőjét, akit II. János Pál pápa 1982-ben boldoggá avatott. Stift Zoltán e domonkos művészre utalva használja művészi munkáiban az Angelico nevet.

„A rajzolás azért tanulságos, mert papként készítem ezeket a képeket, ugyanakkor kilépünk a szerves értelemben vett evangelizáció kereteiből, és a szeretet hétköznapokban megvalósuló értékét próbálom a rajzolás által megmutatni. Csak akkor van értelme a művészetnek, ha segít élni, értelmes életet, minden küzdelem dacára boldog életet élni” – vallja Angelico atya.

Zoltán atya nagy tervei közé tartozik a Szentírás illusztrálása, ehhez készültek már a mostani kiállítás Ó- és Újszövetség tárgyú képei, és szeretné folytatni a domborított, letapogatható képek készítését is vak gyermekek számára.

Internetes blogjában – Without words, „Szavak nélkül” – a pap-művész ars poeticájában arra a dialógusra utal, amelyben a látható által a Láthatatlan szól hozzánk szavak nélkül, képekben, tőlünk is elcsendesedést várva. Ez a lelkipásztori hitvallás természetesen elsősorban az istengyermekség-képekben tükröződik, de a blograjzokban, a mai világ mintegy rajzos keresztmetszetében is jelen van.

Stift Zoltánnak Magyarország mintegy 25 településén és Rómában volt kiállítása. Tárlatainak kezdettől fogva szerves részét képezik a megnyitók utáni közös rajzos foglalkozások, kicsik és nagyok, akár felnőttek részvételével.

Ilyen foglalkozásokat,– melyeket az új evangelizáció egyik fontos eszközének ismert meg – szívesen tart az ország bármely iskolájában, művelődési központjában.

Szombathely város 1772-ben alapított középiskolája 1808 óta a Premontrei Rend gimnáziuma. Az 1994-es újraindulás óta a dinamikusan fejlődő, keresett intézménnyé vált. Idén ünnepli működése húszéves jubileumát.

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria